Ha valaki évek óta nem talál párt, miért ne lenne jogos, hogy gyűlöli a nőket?

Van egy közeli barátom, akivel tini korunk óta együtt csinálunk kb. mindent, de ő soha nem volt sajnos szerencsés a csajoknál. Persze a szerencse az nem egy jó szó - a helyzet inkább az, hogy én egy női szemmel vonzó férfi vagyok, amíg ő őszintén megmondom egyáltalán nem szép, ha sportolna vagy valami sem változtatna ezen jelentősen sajnos, az arca csúnya, bőre fehér.

Tudom, mi jön most, változtasson a személyiségén, csakhogy ez nem ilyen egyszerű szerintem, ezen a közelmúltban gondolkodtam el én is. Hiszen könnyen mondom én, akinek soha nem kellett igazán tennem azért, hogy csinos barátnőm legyen, hogy szedje össze magát és legyen önbizalma...miből? Miből szedjen bátorságot, ha ő nem kapta meg azokat a pozitív visszajelzéseket, amiket és megkaptam úgy, hogy szinte alig kellett ezért tennem valamit? Már egy jó ideje azt mondja, hogy nem is akar együtt lenni lánnyal (még szűz), ami nyilvánvalóan kamu, csak menekülés a helyzetből. De mégis mit tegyen, hogy ha ezt dobta neki a gép, nem teljesen érthető, hogy ez a mellőzöttség szükségszerűen indulatokat szül? Gimiben, amikor próbálkozott csajoknál még volt, hogy meg is alázták. 26-ok vagyunk.