Azok kik csak későn találtátok meg a párotokat, milyen volt mikor rá találtatok?

1)

a) Pont olyan amilyet megálmodtatok tetőtől talpig?

b) Olyan akit úgy éreztétek, hogy tetszik és olyan személyiség akivel szívesen együtt lennétek ? Kezdetben enyhe majd egyre erősödő érzésekkel?

2) Éreztétek e magatokat elhanyagolva, semminek ?

a) Mert az udvarlási fázisban, olyan esetben ha a lányt kicsit nehezebb randira hívni ?

Fájt e a hiánya és hogy nincs veletek?

Voltak e olyan gondolataitok, hogy ha össze is jön akár talán mindig így lesz?

(Lesz párotok de mindig máshol lesz ?)

Néha már úgy érzem teljesen, tönkre mennek az idegeim emiatt. Még nem volt barátnőm és randim is alig.

Már attól is boldog vagyok ha néhány percet beszélhetek az épp kiszemelt nővel.

De egy valamiért az udvarlás minden alkalommal egy kínszenvedés is számomra. Mindig úgy érzem, hogy az elején egy hatalmas nekifutással indul és utána csigalassúsággal vánszorog minden.

Sok típusú nőnél próbálkoztam már mint külsőleg mind belsőleg. De valahogy egyszer sem volt áttörő sikerem. Sőt sokszor ereztették is velem mennyire nem vagyok fontos. Mindig másvalami volt fotósabb mint én. Holott néha már nem is tudok másra gondolni mint épp az aktuális kiszemelt.

A legrosszabb, hogy már el sem merem képzelni, hogy valaha is ez másképp lesz. Valahányszor meg próbálom elképzelni, hogy holnaptól minden más egy rossz és kínzó érzés fog el, egy szűnni nem akaró pánik. Annyira nem érezem fontosnak magam, hogy nem tudom, milyen is lenne az ha valóban fontos lennék én is lánynak és hogy létezhet olyan, hogy még szeret is.

30f