Van itt olyan, akit szintén piszkál a rokonság, hogy miért nincs már végre valakije?

itt vagyok én is :DDD de engem utána még szapulnak is, hogy így meg így nézel ki azéé nincsen senkin

yeah,sure... :D

Apát nem foglalkoztatja, úgy van vele, ha majd lesz valakim, akkor adott esetben úgyis megtudja. Anya lejjebb szokott róla, pár havonta megjegyzés szinten bedobja, hogy igazán találhatnék egy lányt. Aki tényleg súlyos, az a nagymamám, ő szokta mondani, hogy nehogy egyedül maradjak, meg szeretné, ha egyszer találkozhatna a barátnőmmel stb. Amikor egyszer közöltem vele, hogy felejtse el, azóta kicsit lejjebb kapcsolt ő is. Rajtuk kívül mindenki más békén tud vele hagyni.

22/F

-Van már valami?

-Mi valami?

-Hát társkeresőn, mi az hogy mi... Felraktad már a képet?

-Fel.

-És?

-Hát szerinted mi legyen? Ilyen pofával kinek kellenék?

-Hagyjál már a hülyeségeiddel, nincs semmi a fejeddel.

Ez az anyám és köztem (23F) múltkor lezajlott beszélgetés. Nos akkor lássuk, milyen reakciókat kaptam azoktól a nőktől, akiknek elküldtem a képemet itt Gyakorin. Nagyjából időrendi sorrendben, a válaszadási arányokat is szemléltetve. Felhívnám a figyelmet, hogy csak olyanoknak küldtem képet, akik ők maguk kérték, és akik azt is megígérték, hogy őszinték lesznek, szóval nem random vadidegeneket zaklatok.

-(semmi)

-Hát tényleg nem túl jó az összkép. (Kérdezem, min lehet javítani.) *cirip-cirip*

-(semmi)

-A hajadat és az öltözködésedet változtasd meg, és sok sikert. (Miután küldtem neki egy újabb képet.) Én egy szóval nem mondtam, hogy átlagos vagy.

-(semmi)

-(semmi)

-(semmi)

-(semmi)

-*hosszabb leírás és az első és egyetlen értelmes, építő kritika* (Miután küldtem neki egy újabb képet.) *cirip-cirip*

Az alábbiakban élő reakciókat olvashattok, a hátam mögött összesúgó rendszerint cigányoktól.

-José Armando!

-Milyen jóképű pasi? -Hol? -Hát előtted! *hihi*

-Csúfság!

-Ennek melyik az eleje?

Amikor ezeket az érveket felhozom anyámnak, mindig az a válasz, hogy ne törődjek velük. Oké, nem törődök. Csak nem tudom, akkor mi mással törődjek, ha nem a szuicid gondolataimmal meg azzal, hogy minden nővel, akivel esetleg összebarátkozok, úgy lesz vége mindennek, hogy "bocs, de nem vagy az esetem". De akkor meg jön a másik kérdés, miszerint "miért vagy úgy elkattyulva" (ettől a szótól meg aztán végképp felébred az ősi gyilkos ösztönöm), és rendszerint ez az a pillanat, amikor elhúzok itthonról, mielőtt még nagyon csúnyán leb'szom őt.

Faszé' élek én még.

Kedves #15,

ha ezzel a humorral, ami a válaszod szerint van, eljársz társaságba, és ott is ezt az énedet mutatod, hamarosan fogsz olyan lányt találni, aki vállal téged. A lányok között éppúgy vannak sikertelenek, mint a fiúk között, és ők is el vannak keseredve. Csak akkor van baj, ha az elkeseredés megkeseredettséget szül. Humorral lehet ellene harcolni.

Elárulok egy nagy titkot: a csúnyább lányokkal is ugyanolyan élvezetes a szex, mint a legszebbekkel, csak esetleg odaadóbbak. És még egy: a szépség nagyon relatív, ha megszoksz valakit, meglátod benne azt, ami szép.

Ja, én is ebben a cipőben járok. Igaz már elmúltam 30.

Először a 20-as éveim elején jött főleg anyám ezzel a témával. De persze a rokonokkal is rendesen csámcsogtak azon, ha épp volt barátom. Kész. Mintha tényleg ettől lenne valaki az ember. Mindig kirázott tőle a hideg. Anyám még arra is vetemedett, hogy bemutasson egy ismerős fiának...mire én olyan bunkó és lekezelő stílusban mentem oda, márcsak azért is.

Na, meg nagypapám is aktív volt ezen a téren, de vele is majdnem odáig fajult, hogy még ő akart beszervezni nekem srácokat. Kérdezgette is mi a zsánerem, hogy majd ő szerez valakit a környékről, én meg csak néztem döbbenten.

Majd mikor már majdnem kezdte azt gondolni anyum, hogy meleg vagyok (ez is döbbenet!!! na mindegy...), nemsokra rá férjhez mentem és örültem, hogy legalább akkor ez a dolog le van tudva (bár valami azt súgta, hogy nem fognak leállni). És így is lett. Csak ezután már a gyerektémával jöttek. Azt hittem hülyét kapok. Volt, hogy egymást fedeztük a volt férjemmel, hogy mi még nem akarunk. Aztán jól szórakoztunk, ahogy láttuk magunk előtt a reménykedő arcokat... :)

Aztán elváltam. Úgy voltam vele, mostmár tényleg hagyjanak békén, részemről letudtam a nagyját. Mivel persze ők nem így képzelték a dolgot, eléggé csalódottak. Vissza is vettek a tempóból, hála az égnek! Életemben először úgy érzem nyugi van! És örülök, mert legalább nem mások akarata miatt kellett gyereket vállalnom.

Azóta, ha feljön a téma azzal hárítom, hogy én nem is akarok egyáltalán vagy hogy az én dolgom. Ettől függetlenül jönnek a keresztkérdések...

Legutóbb rámnyomult egy leszbi csaj, akit elküldtem. De elmeséltem a történetet anyámnak. Azóta még volt egy taktikám, hogy ilyen meleg sztorikat hoztam föl, reménykedve, hogy beijednek és inkább jegelik a témát.

De még így is csak mérsékelni tudtam a macerálást. Most már tényleg eljutottam oda, hogy inkább a találkozásokat is ritkítom, mert őket szinte semmi nem érdekli velem kapcsolatban csak ez. (Ha mesélek egy férfi munkatársról vagy barátról, egyből azt hiszi főképp anyám, hogy a szóban forgó személy a következő férjjelölt. Ha van is valami kapcsolatom vagy pasi a láthatáron, már meg sem említem, mert csak olaj lenne a tűzre...)

@17

Leírom az "elvárásaimat", még ha nem is szeretem ezt a kifejezést.

-18-23 éves

-lakóhelyem 50 km-es körzetén belül él

-nemdohányzó

-minden dimenziójában kisebb nálam (173 centi vagyok és van rajtam úgy 10 kiló plusz)

-introvertált

-nem félanalfabéta

Innentől kezdve kis túlzással minden mindegy (talán külsőhöz hozzáfűzném, hogy sovány se feltétlen legyen, a hozzám hasonló +10-15 kiló viszont simán jó), a felső listában is összesen 2 olyan szűrő van, amelyik a külsőre vonatkozik. Egyik pontot sem nehéz szerintem teljesíteni. Na most ennél jobban csak akkor tudnám leadni az igényeimet, ha az akkora nőket is belevenném, akiknek a hátán meg lehetne teríteni egy egész család részére és-vagy akik nem tudják megkülönböztetni az ö és a t betűt egymástól.

Többször voltam szerelmes, minden alkalommal olyan lányba, aki először egyáltalán nem tetszett. Az eredmény az volt, hogy amint más irányba tereltem volna a dolgokat, egyből eltűntek, vagy szépen lassan eltűntek, vagy elérték a kétszavas válaszaikkal azt, hogy én hagyjam őket és közös erőkkel tűntünk el egymás életéből. Nekem ne mondja senki, hogy ez nem csak és kizárólag a külsőmből adódóan történt - emlékeztetőül: előtte minden tök jó volt, meg megértettük egymást meg kedveltük egymást.