Akik kényszerkapcsolatban vannak, hogyan tudnak beletörődni, hogy nincs szép/csinos barátnőjük?

Előre jelzem, senkit nem akarok megsérteni, de polkorrektebb módon nem fogalmazhatom meg a kérdést, mert akkor nem értenétek mire gondolok. Szóval nem hiszem el, hogy azok a köpcös/sovány/alacsony pasik - akik "szerencsésebbek" voltak a társkeresésben és legalább lett valakijük - a molett +70-80 kilós, trampli barátnőjük iránt tényleg olyan vonzalmat éreznek, mint ahogy a fb-s szelfiken vagy sétálgatás közben kimutatják. Láttam már néhány olyan durván hízott vagy cingár pasit romantikázni a szintén "erős csontozatú", rövid/"konyhás néni stílusban levágott" hajú, finoman szólva sem nőies barátnőjével és ilyenkor komolyan nem hiszem el, hogy ezek igazi szexuális vonzalmon alapuló mélyről jövő érzések. Szerintem nagyon sok elkeseredett férfi, aki nagy nehezen szerez magának egy stabil kapcsolatra barátnőt, utána annyira kompromisszum kényszeres lesz, hogy tudat alatt a végletekig képes leadni az igényeit és átértékeli a "szépség" fogalmát. Kövezzetek meg, de ez szerintem az igénytelenségnek és gyenge jellemnek egy különös egyvelege. Az ilyen kapcsolatokból lesznek meg majd 15-20 év múlva a válások és az elhidegülések. Persze tudom, hogy az ember társas lény és mindenkinek meg kell találnia a párját, de én legyek bármennyire vékony és alacsony - főleg, hogy jóképű is vagyok - sosem lennék képes olyan lányhoz vonzódni, aki nem mozgatja meg a szexuális fantáziámat és nem érzem benne az igazi finom nőiességet. Márpedig minden tisztelet mellet, a fentebb említett nők (gondolom mostanra elképzeltétek azt a kategóriát) semmi nőiesség sincs. Szóval tényleg nem értem, hogy sok férfi miért gondolkozik így.