Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Minden nőnél az elvárás?
Nálam is be volt állítva szűrőnek, hogy egyetem/fősuli, pont azért, hogy az ilyen taplók, mint te, ne írjanak rám. :P
A férjemet is társkeresőn ismertem meg, egyszerű szakmunkás. Viszont szellemileg partner a beszélgetéseink során, igazi úriember, és tájékozottabb mint a legtöbb főiskolás, akit ismerek. Pont ezért vette a bátorságot, hogy rám írjon, mert ő is tisztában van azzal, hogy miért van a nőknél kiírva ez az icpici kritérium.
Ha azon rugózol, mint itt sokan, hogy az van ott, hogy legalább 185 cm magas legyen, akkor még érteném is a kiakadást. Egyrészt, mert tényleg csak kevés férfi tud ennek megfelelni, másrészt, mert nem tehetsz róla, harmadrészt, mert nem lehet rajta változtatni.
A továbbtanulásra egyik sem jellemző, úgyhogy ha neked ez ennyire fáj, akkor ülj be valami fizetős szakra a rettentő jó fizetésedből, és diplomázz le, hogy a társkeresőn megfelelj pár nő egyik kritériumának.
Egyébként sokan kiírják azt is, hogy bunkók kíméljék, ott már eleve vesztes pozícióból indulsz. ;)
Engem nem érdekel a másik fizetése, engem az érdekel, hogy művelt és intelligens legyen. Elismerem, hogy létezhet olyan szakmunkás, aki ilyen, de bevallom, hogy eddigi életem során nem találkoztam olyannal. Pedig nem volt hiány a próbálkozásokban, volt (konkrétan ács) párom, aki bevitt a maga társaságába, csak szakmunkások voltak ott, és mit ne mondjak, nagyon alacsonyan volt az általános IQ-szint. Nem is tartott sokáig az a kapcsolat, pedig nagyon akartam, hogy jó legyen. Ez nem előítélet részemről, ez tapasztalat. És persze, meg lehet találni azt az ezerből egy intelligens és művelt és kellemes társaság és jó humorú kétkezi munkást, de az tényleg ezerből egy, míg (minthogy én is egyetemre jártam) társkeresős éveim nagyobb részét diplomások között töltöttem, a tapasztalat abszolút azt mutatja, hogy velük jobban megtalálom a közös hangot, több témáról el tudok beszélgetni, a humorunk is kicsit több ponton érintkezik, tehát a számomra fontos kérdéskörökben sokkal nagyobb eséllyel felelnek meg, mint valaki, akinek nincs diplomája. De az is lehet, hogy csak a mintám rossz, nem tudom.
Amúgy, csak hogy megnyugtassalak, EGYIK egyetemi szaktársam sem a mekiben meg a tescoban dolgozik a diplomálás után, max még előtte ugye diákmunkaként volt ott valaki, de onnantól kezdve, hogy megvolt a papír, kb pillanatok alatt találtak itthon is jól fizető, szakmába vágó munkát. Németországban nem nagy kunszt jó munkahelyet találni, de nyilván te is azért mentél ki oda, mert itthonra nem kellettél. Na, nekünk jó, mert legalább a saját barátaink és családunk körében maradhatunk, és még csak éhezni se kell. Szóval, erre pl jó volt a diploma.
Grappe kedves levélkéje, ami alapján pompásan lehet látni, miért nem áll szóba normális nő olyannal, akinek nincs meg az alapműveltsége, szükség szerint itt-ott kipontozva.
ELMEHETSZ AZ ÉDESAPÁD RET.KES KUR.VA TÚRHÁS FASZÁBA AZ Ő REDVÁS FARKÁT SZOPOGATNI TE LÓBASZÓ RÜHES ÓCSKA KÚRVA ABORTUSZMARADÉK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
TE ÓCSKA, PROLI, PANELPATKÁNY TE!!
HOGY DÖ.GLÖTTÉL VOLNA MEG, TE BESZŰKÜLT LYUKÚ, ÓCSKA, RÜHES, GOMBÁS FERTÁLYÚ, SZÉTKEFÉLT MOCSKOS SZAR.RÁGÓ KÚR.VA!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem, nálam az az elvárás, hogy legyen értelmes, lehessen vele beszélni, ne lógjon ki a kapa a szájából, ne a tévé előtt tespedjen egész nap, ne haljon bele, ha el akarok menni színházba, olvasson könyvet, újságot, és két értelmes szót ki tudjon nyögni.
Csak sajnos ilyen opciót nem lehet a legtöbb társkeresőnél beállítani, csak olyat, hogy milyen a végzettsége.
Viszont ha a kritériumaimnak nem felel meg, akkor vagy nem is válaszolok, vagy elhajtom, és tiltom. Pont ugyanott van, mintha beírtam volna, hogy diplomás pasit akarok: sose fog megfelelni, és nem akarok vele beszélgetni sem.
Ja, és ha privátot akarsz írni, akkor előre szólok, hogy a ku.rva az rövid "u". :P
Nálam nem elvárás, a párom szakmunkás, és intelligensebb mint az átlag egyetemisták a környezetemben. Meg mellékesen többet is keres, mint mi fogunk diploma után. Mondjuk ez nem volt se pozitívum, se negatívum, mikor összejöttünk, mert addig azt se tudtam, mi a munkája, nem még hogy mennyi a fizetése (utóbbit egyébként most se tudom pontosan)
VISZONT kérdező, neked olyan elképesztően alja alpári stílusod van, hogy nem csodálom, hogy nem akar veled szóba állni egy nő se... Kíméld meg őket magadtól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!