Az élet minden területén megállom a helyem, egyedül a szerelemben nincs sosem szerencsém. Vajon megtalálom valaha én is a párom? (regény lesz)

Sajnos valószínűleg az lehet a gond, hogy mindig is kicsit kilógtam a sorból. Azt gyakran megkapom, hogy okos vagyok meg intelligens, már unom is hallgatni, ha mondják, tényleg jól megy a tanulás, egyetemen már órákon megértem az anyagot, pedig sokszor nem is figyelek oda, csak firkálgatok, vagy végigröhögöm,végigdumálom valakivel. A memóriám nagyon jó, akarva akaratlanul megjegyzek dolgokat, olyat is ami tök fölösleges, erre sokan azt hihetik, hogy áldás, ami részben igaz, de néha azért teher is egyben, hogy ennyi infó van a fejemben. Kritikus helyzetben ha valami feladatot kell hirtelen megoldani, mindig félreteszek mindent és csak a józan paraszti észre hallgatok, amivel sikerül is kivágnom magam. Probléma akkor van, ha túlagyalok dolgokat és napokig rágódok valamin, szerencsére igen sok tevékenységgel elfoglalom magam, így általában nincs időm fölöslegesen rágódni. Nem tartom magam se racionálisnak se álmodozónak, hanem a kettő együtt van meg bennem, a fantáziám elég élénk, érdekelnek a művészetek különösen a képzőművészet,ugyanakkor tudom mikor kell leszállni a Földre és reálisan mérlegelni. A lányokkal kapcsolatban az a helyzet, hogy hiába jövök be sokaknak, valahogy mégsem találom az igazit. Akinek én kellek, az nekem nem kell, aki meg engem érdekel, azt meg én nem érdeklem és hát egész egyszerűen képtelen lennék olyannal összejönni, aki iránt nem érzek komolyabban. Alapvetően jól elvagyok egyedül, de azért remélem egyszer én is átélem, milyen a szerelem, mert egyelőre semmit nem tudok róla, csak a viszonzatlanról, de mint tudjuk, annak nem sok értelme van.

Nem vagyok tökéletes, nem is akarok az lenni, vannak bőven hibáim, hóbortjaim, hülyeségeim, de hiszek benne, hogy valahol mindenkinek van egy másik fele, aki pont az ő hülyeségére vevő, csak meg találni.