Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kialakulóban lévő párkapcsatban azt mondta a férfi, hogy legközelebb majd akkor lesz szex ha?
Ha már nem kell gumit húznia.
Közösen terveztük, hogy majd nem azzal fogunk védekezni, de ez a feltétel nekem akkor is nagyon durva és sértő!!! Ráadasul ezt már 1 nappal a kijelentése után megszegte, de azóta betartja es komolyan gondolja.
Elmondtam neki, hogy saját magam miatt térek rá másra, nem azért, hogy lefeküdjön velem. Azt is mondtam, hogy ez az "áttérés" nem holnap lesz. Azt mondta ő türelmes.Úgy érzem ennyi nem elég. Mit tegyek,ha emiatt még nem akarok szakítani?
Azt terveztem, hogy legalább 3 hétig nem térek rá más módszerre, hogy ne tűnjön úgy mintha sokat tennék azért, hogy lefeküdjön velem. Ráadásul azután 1. alkalommal pedig nem fogok szexelni vele. Máskor majd nem köti feltételekhez a szexet ezek után.
Ez így jó? Vagy valami mást javasoltok?
L22, ő akármilyen hihetetlen F24
Pfff....
Az a probléma ezzel a kijelentéssel, hogy ezek szerint ő nem nagy barátja a biztonságos szexnek, és ki tudja, mibe és hányszor mártogatta, mielőtt ti összejöttetek.
Úgyhogy nekem helyből az lenne erre a reakcióm, hogy OK, de előtte elmegyünk egy komplett szűrésre, és ha mindketten egészségesek vagyunk, majd beszélünk.
Figyelj, nem zsarolhat ezzel. Aki ilyet tesz nem csak, hogy felelőtlen, de korlátolt is, egy gyö kér díszf* sz, aki játssza neked az eszét.
Én nem tudnék benne bízni.
"Ismerem őt, tudom, hogy kibe és mibe mártogatta."
Ebbe nem lehetsz biztos, de nem is ez a lényeg, hanem az ultimátum. Nyugodtan reptetheted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!