Más lány is úgy tapasztalta, hogy sokszor a "kedves, aranyos" pasik a legnagyobb szemétládák, vagy csak én vagyok szerencsétlen?

Nem tartom magamat "jófiúnak", de igazából rossznak sem.

Mivel nem olyan közegben nőttem fel és ki is rekesztettek:

Ezért sosem lettek barátaim, barátnőm se volt 21 éves koromig.

Lehet, hogy csak én vagyok ilyen, de nem vagyok se életvidám, de semmi.

A sok csalódás ami ért az életben, hogy gyerekként folyamatosan kinevettek, antiszociálissá tett.

Nem érdekeltek a lányok, inkább a játékok világába menekültem el. Jobban éreztem magam a bebugyolált kis világomban. Apai szeretetet nem kaptam soha, nem olyan volt, hogy foglalkozzon velünk.

Anyumat meg 6. éve már, hogy elvesztettem.

Nem vagyok az a kifejezetten agresszív ember, viszont ma már előfordul, hogy kitörök magamból, ha nagyon felmérgel valaki, de akkor is kb sírás közepette már.

Tudom hogy vannak hibáim és tudom, hogy nem a legszebb dolgok.

Egyetlen egy kapcsolatom volt az életembe, ami 1 év 2 hónapig tartott kb, sajnos folyamatos veszekedésből állt, mert tiltások közepette voltunk, de inkább a tiltó fél végett.

Engem az a kapcsolat lelkileg szétzúzott. Nem hittem volna, hogy valaha is csalódhatok akkorát még emberben.

Persze, magamban csalódtam a legnagyobbat, mert akkor is tudtam a hibáimat. Bár ha hibátlan lettem volna, akkor is vége lett volna.

28 éves vagyok, egy senki lettem. 2 éve lett vége a kapcsolatnak, 2 éve szenvedek folyamatosan. Mai napig van hogy aludni akarok, de nem megy, mert ez bennem van.

Nem keresek és nem is érdekel másik nő, nem szándékozom tönkre tenni mást azért, mert én tönkre tettem magam.

Most is itt vagyok, valószínűleg fel van fázva két oldalt a veséim, mert eléggé fájdogál ott oldalt.

Szégyellem magamat mint embert, hogy idáig süllyedtem.