Lányok, ti hogy vagytok ezzel?

Köszönöm a válaszokat.

Tudom, hogy nem fog megváltozni egy csapásra a véleményetek, de azértmondom, hogy ne féljetek, szerintem nem egy nagy dolog. kkor van csak bibi, ha idegen terepre kell menni, illetve, ha valami levelet el kell olvasni. De már azzal sincs akkora gond, mert van scanner, meg karakterfelismerő szoftver.

Csak elsőre tűnik nagy dolognak, de higgyétek el, nem az.

Igazából a közlekedéssel sincs gond. Pl. nem egyszer mentem barkácsáruházba, mert vennem kellett ezt-azt. És addig addig mentem emberek után, míg nem segítettek. Az egyik elsegített az ajtóig, a másik odavitt az infópulthoz, a harmadik meg elvitt a kisgép osztályra, a negyedik meg kisegített az ajtón. Semmi sem lehetetlen, csak beszélni kell és merni.

Meg is értem, meg nem is. Nekem is mindkét szülőm egészséges volt a születésem pillanatában. Anyám később vesztette el a szemét, jóval miután húgom is a világra jött.

Érdekes, ugyanaz a bajunk mindkettőnknek, de!

Mindketten teljesnek éljük meg az életünket, sosem sírtunk azon, hogy nem látunk.

Egyébként fel lehet íg is nevelni gyereket, teljes élete lesz, én sem vagyok boldogtalan. Szoftverfejlesztő vagyok egy cégnél, jobbnál jobbm unkák vannak minden nap, és a fizetésemmel sincs gond. Egyedül viszek egy háztartást, kaját csinálok, takarítok. Sose jutott eszembe azon gondolkodni, hogy "jaj vak vagyok.. Miért? Mert úgy neveltek, hogy minden rendben van velem. A villanyszerelésben is van, amit meg tudok csinálni, szóval nem olyan durva ám a helyzet. ÉN nekem ha egyszer gyerekem lesz, nem fogok balhézni azon, hogy mi baja van. Ha fogyatékos, ha egészséges az az enyém lesz, elfogadom olyannak, amilyen.

A fentebbiektől függetlenül nekem az a meglátásom, hogy ha valaki gyereket vállal, az úgy tegye, hogy a szeretetet minden formában meg tudja neki adni, azaz az állapotától függetlenül, feltétel nélkül és minden helyzetben.