"Csúnyácska" lányok! Nektek milyen a társkeresési szokásotok? Hogyan élitek meg, hogy nem vagytok dekoratívak?

Elég nehezen, bár már kezdek beletörődni.

Szerintem a kezdeményezés a férfi dolga. Viszont ha nagy ritkán ez előfordul, akkor nem szívesen veszem a közeledést. Biztos, hogy csak "mindegy, csak p*nája legyen" alapon kezdeményeznének pont nálam.

Az utolsó kérdésedre meg te is tudod a választ: IRIGYSÉG.

Az előző válaszoló vagyok.

az előttem szólókhoz hasonlóan, leszólítani soha nem szoktak, vagy ha igen, egyértelmű, hogy nem komoly szándékkal...

éppen ezért lemondtam az ismerkedésről mint olyanról, nem járok el bulizni, nem járok el randikra, az ég világon nem csinálok semmit ezen a téren. teszem a dolgom, a mindennapi tevékenységeimet, dolgozom, a családommal és a barátaimmal tartom a kapcsolatot és slussz.

igen, abban a pillanatban, hogy csinosabb barátnő van mellettem, leszólítanak "minket", és ez már marhára unalmas.

hogy irigységet érzek-e a szebb lányok "iránt": nem. amióta az eszemet tudom, ez van, hozzászoktam, kedves vagyok velük, és amúgy általában ők is velem (kivéve az elszállt libákat, de velük szerencsére csak utcán vagy boltban stb. találkozom és csak pár percre kell őket elviselnem). a többi szép lány és barátnőm, csinos kollégáim kedvesek és szeretem őket.

elvárásaim magasságot meg ilyeneket illetően amúgy nincsenek, egy összkép számít inkább, bár tény, hogy főleg a helyesség fog meg először valakiben, de később sokkal fontosabb a személyisége. egy "csúnya" fiúval mégsem tudnék nap mint nap együtt lenni.

bár igazából az én kívánságaim mind nem érdekesek olyan szempontból, hogy én nem válogathatok, úgyhogy ennyi.

23/N

Istenem megint ez a hülye felfogás, nem csak attól lesz egy pasi szép, hogy magas, és izmos. Attól még lehet bűn ronda is. Ha meg helyes vagy, akkor nem leszel rossz kinézetű akkor sem, ha kicsi vagy. Ha mégis nagyon változtatni akarsz, sportolj egy kicsit.

U.I.: Billie Joe Armstrong 170 centi, és még csak nem is izmos, egy időben mégis oda volt érte a fiatal lányok jó része...

Nekem szerencsém volt, mert majdnem 23 éves koromban rámtalált a szerelem és egy tökéletes férfi, aki szeret. 4 éve vagyunk együtt. Én tűrhető, de nem klasszikusan szép arc és túlsúly kombóval vagyok megáldva sok kisebb testi hiba mellett (anyajegyek a leglehetetlenebb helyeken, egyik első fogam nagyobb, mint a másik, az arcom közepén egy nap alatt ki tud nőni egy bazi fekete szőrszál, hasonlól).

De előtte kb. tényleg csak a részeg alkeszek, csövesek, drogosok, egyéjszakások próbáltak felszedni, pedig nem éltem 4 fal között, és nem volt ilyen "tűnj a közelemből"-kisugárzásom sem szerintem. De egy srác kivételével, aki 2 perc után intim témákról kérdezett, még csak normális utcán ismerkedésem sem volt, társaságban sosem engem keresetek stb.

Egyszer borultam ki nagyon. Szalagavató - nálunk hagyomány volt, hogy a lány kéri fel a fiút táncpartnernek. Tudtam, hogy a menő srácoknál nincs esélyem, így az egyik amúgy aranyos, de elég nyomi srácot kértem fel. Még úgy is, hogy magam nem tartom csúcskategóriásnak, a srác legalább egy szinttel alattam volt (zsíros haj, beszédhiba, kapafogak, ápolatlan stb.), és visszautasított, mert jobbat akart... aztán mondjuk mikor rájött, hogy más nincs, akkor visszakullogott, de azért... így át tudom érezni azt, milyen a férfiaknak egy visszautasítás. Az más kérdés, hogy nem a srácra voltam dühös, hanem magamra, hogy mégis miért vagyok ilyen szerencsétlen.

Akkor megtanultam elfogadni azt, miután lehiggadtam meg egy-két év filózás után, hogy van, akinek nem jövök be, ez van, ha meg egyedül kell leélnem az életem, akkor legyen. Talán pont emiatt sikerült utána, hogy egy idő után.

A mostani párom sem egy címlapfiú, de attól még ő a legszebb férfi nekem a világon. Lehet, hogy tudat alatt megpróbáltam a saját szintemhez közel állót keresni, ki tudja. De vonzalom nélkül nem működik a dolog, az is biztos.