A nők bizonyos része miért hiszi, s demonstrálja magáról, hogy ők okosak, lángelmék, zsenik, csavaros eszűek? (regény)

Csak a miheztartás végett írom, hogy a kérdés nem provokáció, nem bosszantás, nem általánosítás, tehát nem veszek minden nőt ugyanazon cilinder alá, mint ahogyan a kérdésben is külön nyomatékosítva lett. Az itteni megfigyeléseim alapján azok a nők, akik szentül meg vannak győződve önmagukról, hogy ők két lábon járó nyolcvanezer oldalas lexikonok, pengeagyak, okosak (kedvenc szavam, mert annyira pongyolán hangzik), borotvaként vág az eszük és mindenről mindent mindig tökéletesen tudnak (sőt, ők önmagukat is tökéletesnek, durvább esetben felsőbbrendű istenségnek vélik), róluk szokott kiderülni, hogy:

— azért vannak hiányosságok rendesen mind tájékozottság/gyakorlat, mind műveltség/szókincs, mind emóció/empátia, vagy bármi más téren — ezt nem nekem vagy akárki másnak kéne észrevennünk, hogy ők sem tökéletesek, mivel ez önmagukra nézve eléggé degradáló (már ha normális az énképük, viszont többségében nem az, így fikázásként azonosítják a legjelentéktelenebb visszajelzést is),

— a következtetéseik kizárólag a szubjektív élményeikre, tapasztalataikra alapoznak figyelmen kívül hagyva valós korlátoltságukban, hogy az őket korábban ért negatív ingerek, hatások nem feltétlenül fogantnak ugyanolyan hatással, mértékkel más nőkre — sarkított eset: nem minden nő esik tengermély depresszióba, s kezdi gyűlölni a férfiakat, ha meglát egy babakocsit tologató anyukát, csak mert őt évekkel azelőtt elhagyta élete szerelme, aki gyereket ígért neki,

— egy elég súlyos, negatív tulajdonságukat (amikkel ők nagyon is tisztában vannak) nagyon-nagyon-nagyon el akarnak nyomni, vagy kompenzálni az öndicséretükkel, "okosságukkal", amit egy külső (adott esetben a témakörben rutinos) szemlélő laikus szintű hozzá(nem)értésként, okoskodásként értelmez — csakhogy ezzel pont ellentétes hatást érnek el, miközben elismerésre, tiszteletre vágyakoznak.

FONTOS! De csak hogy ne a GYK-s forrásokból induljak ki, szemezgetek a mindennapi életből, egyik nagy-nagy favoritom az, hogy például egy párkapcsolatban nem tudnak feloldódni, folyamatosan aggódnak, féltékenykednek, gyanakodnak, gyanúsítanak, feszültséget generálnak, veszekedéseket provokálnak, a partnerükkel éreztetve, hogy hohó, ők bizony egy lépéssel mindig előrébb járnak a pasasnál, úgyhogy senki sem fogja tudni őket átverni, mert ők bizony okosak, ikszdé. (A második barátnőm pont ilyen volt, szegényke, ő abban a pillanatban is azt hitte, hogy megcsalom, amikor mellette horkoltam REM fázisban. Ő is abban a hitben élt, hogy mindig beelőz gondolkodásban, folyamatosan vetélkedni akart a semmi miatt. Az most más kérdés, hogy összejöttem vele, nagyon ügyes színész volt, mire rájöttem a hibáira, addigra késő volt, és sok aljasságát el voltam képes nézni neki. Egyébként a baráti körömből is ismerek ilyen nőket.) Ezzel tudatosan felkészítik magukat a csalódásra, vagy mi a zacsi? Mert ha igen, akkor szerintem tök izgi lehet a nap 24 óráját végigparázni be nem teljesült tettek miatt, fogyókúrára kiváló módszer, meg az idegek tönkretételére is.

De könyörgöm, az "okos" jelző ratifikálása rohadtul nem egyenlő azzal, hogy valaki betegesen paranoiás. :D Sok nő szereti összekeverni a fogalmakat. Mellesleg egy okos nő sosem parázik, megkockáztatom, nem is féltékenykedik. Ellenben mindig kiderül egy-egy önmagát okosnak képzelő nőről, hogy párkapcsolatban (és amúgy emberi kapcsolatokban is) visszataszítóbbak, mint egy dögön lakmározó keselyű.

Szerintem egy nő esetén hihetetlenül vonzó tud lenni, ha szerényen "rejtegeti" a valós intelligenciáját, amiket bizonyos szituációkban meglepetést okozva elő tud rántani a zsebe mélyéről akár humor, akár lexikális tudás, akár valamilyen érzelmi megnyilvánulás terén, sőt, az önnön élcelődés, az önkritika kifejezetten rokonszenves lehet, ezzel is azt mutatván, hogy tisztában van önmaga képességeivel, határaival. (Az első barátnőm volt ilyen, azaz szöges ellentéte a másodiknak.) Nem is olyan rég olvastam itt pont egy női hozzászólótól, hogy szerinte minél többet tanul/olvas/tájékozódik valaki (a tájékozódásba nyugodtan belevehetjük a minél több emberi lénnyel való ismerkedést is), annál nagyobb eséllyel jön rá, hogy borzalmasan keveset tud a világról, és ez való igaz. De ha már közhelyek, szokás durrogtatni azt is, miszerint a buta azzal is dicsekszik, ami nincs, az okos meg azt is letagadja, ami van, s ez akármennyire is level 1-es oravecpaulukuelús életigazság, mégis van alapja.

Szóval szerintetek azokat az önmagukat okosnak gondoló nőket, akik mások értelmi színvonalát lebecsülik, s saját magukat mindenki fölé pozicionálják, miként lehetne őket ráébreszteni, hogy nemigazán haladnak jó irányba, ha az a céljuk, hogy ezzel normálisabb férfit akarjanak kipécézni a zavarosból? Merthogy normális férfiember messziről kerüli ezt a nőtípust az fix, viszont ők lazán azt gondolják, hogy a bólogató kiskutya-típus az igazi férfi, aki bizony csaholva futkorászik a sarkukban.