A regényemet E/1-ben írom, de szeretnék egy bizonyos résznél kilépni E/3-ba. Sok ilyen könyvet olvastatok már? Tetszett bennük a váltás? Mi lehet az ideális pont a kilépésre?

Ez azt a hatást kelti, mintha valaki kívülről megfigyelné a karaktert.

Ha alá tudod támasztani történetileg, még a csattanó része is lehet, hogy ki az aki követi a tudta nélkül.

Kockázatos az E3, mert nem biztos, hogy bejön. Szerintem ezeket teheted az E1 elhagyása nélkül:

1. egyszerűen csak a cselekedeteit írod le, gondolatok, indokok nélkül. "Odamegy, felemeli a tévét, kidobja az ablakon, utánanéz, utánaugrik." Nem érdekes, miért, csak csinálja.

2. igenis leírod, amit gondol a karakter, még ha nincs is értelme, legalább az olvasó képben van, mi zajlik le benne. Keress valamit, ami miatt abban a pillanatban saját maga számára logikusnak tűnhet, amit csinál. Ez kockázatosabb, mert ilyenkor illik a beteg logika szerint gondolkodni, az meg vagy hiteles lesz, vagy nem.

Beindult az agyam: furcsa lépés, de nem lehetne a saját narrátora, aki kívülről figyeli magát, esetleg információkat közölne az olvasóval, hogy mi miért történik? Maradhatna E1-ben, mégis kívülállóként hatna. Ha megőrül a végén, akár ezt is meglépheted.

Az utolsó válaszadó utolsó válaszában van igazság, mindhárom lehetőséget olvastam már, egyik sem jött ki rosszul. Talán a legutolsó pontban van a legtöbb potenciál.

Olyat láttam inkább, ahol E/3.-ról váltott E/1.-re (pont a megőrülés miatt), érdekes volt, szerintem visszafelé nem sülne el ilyen jól.

Egy kis segítség! A Garbo Kiadó szokott küldeni tanácsokat kezdő íróknak, ma pont olyat kaptam ami arról szól, hogy hogyan közelítsük meg a témát.

[link]

Ú, pedig a mentális leépüléshez, bekattanáshoz igazán jó az e/1.

Szépen lassan egyre következetlenebb lesz a gondolatment. Téveszmék, látomások, a nyelvezet felbomlik.

Mint ahogy a valóságban, itt sincs igazi töréspont, eleinte csak kis elcsúszások, hogy az olvasó is belerángatódjon a széthulló világba.