A nagyi megmondta a tutit?

Üdv!

Van egy 71 éves nagymuterom, aki kicsit már ugyan szenilis és még mindig azt hiszi, hogy a szomszédban Jugoszlávia meg Szovjetunió van, de ennek ellenére egy alapvetően jószívű és a korához képest még távolról sincs teljesen elhülyülve. A tegnapi családi ebéd közben körbement az asztalnál a kérdés, miszerint "ki és hogy áll férj/feleség/pasik/csajok frontján". Mindenki elmondta a maga kis sztoriját, amire természetesen senki nem figyelt, hisz jó magyarok módjára evés közben az arcunk tömésére koncentrálunk csak, ennek ellenére a mammer valahogy mégis elcsípte az én mondókámat a félig süket füleivel és, miután mindenki befejezte a tápolást, odajött hozzám és kifaggatott, hogy mégis hogyan értettem azokat, amiket mondtam. Amikor hozzám került a staféta és nekem kellett beszélnem arról hányadán is állok a nőkkel én csupán annyit mondtam, hogy nem tudok elképzelni hosszú távú kapcsolatot egyetlen mai nővel sem, legalábbis a környezetemből kiindulva, ami azért magába foglal néhány tízezer embert. A nagyit valamiért érdekelte, hogy miért is mondtam ezt, én pedig igyekeztem lassan és tagoltan elmagyarázni neki és meglepő módon felfogta, azonban a legmeglepőbb az volt, hogy egyet is értett velem. Nem egy hardcore konzervatív emberről van szó, ennek ellenére mégis azt mondta, hogy teljesen átérzi a helyzetemet és egyáltalán nem ítélkezik felettem emiatt. Szerinte egyáltalán nem fair, hogy férfiként mi mennyi áldozatot hozunk és ezért cserébe csak egy bizonytalan kimenetelű, jellemzően a férfiak számára kedvezőtlenül alakuló kapcsolatot kapunk, ahol nem tisztelik azt a munkát, amit belefeccölünk a kapcsolatba. Érdemes tudni a mamiról, hogy a kor szokásaihoz képes későn, 29 éves korában házasodott meg, előtte pedig egy katolikus segélyszervezetnél volt nyelvtanár, hisz sváb lévén folyékonyan beszélt németül, úgymint magyarul, a csoportjával pedig bejárta az egész keleti blokkot, szóval világlátott embernek nevezhető, nem pedig egy maradi gondolkodású "az asszony helye a konyhában van" típusú figurának. A maga módján kifejezte a megértését a saját és a hozzám hasonló férfiak helyzetével kapcsolatban és nagyon is megérti az okát annak, hogy manapság miért nem akarnak a férfiak megházasodni. Ő 36 évig élt házasságban és állítása szerint egy jó kapcsolat titka az, ha a felek kölcsönösen szolgálják egymást, ami elsőre elég ómódinak hangzik, de szerinte ők és a kortársaik azért voltak olyan sokáig együtt, mert mind a férfi, mind a nő a másikat segítette és igyekezett a kedvében járni, ilyen mentalitással pedig sokkal könnyebben tudták megoldani az esetleges problémákat, mármost szerinte manapság egy férfi hiába odaadó, nem kapja vissza ugyan ezt a nőtől, holott szerinte egyáltalán nem szégyen szolgálni a másikat, hisz az önzetlen szolgálat nem tesz szolgává. éppen hogy nemesít. Miközben beszélgettünk, az egyik női rokonom valahogy meghallotta a nagymuter monológját és azonnal közbeszólt, hogy "ez pont fordítva van, a férfiak semmit se visznek a kapcsolatba és minden teher a nőre hárul", a mama válasza erre csak egy rekedtes nevetés volt, majd annyit mondott csak, hogy "én nem így látom, de végül is ki vagyok én, hogy több, mint harminc év házasság után véleményt mondjak?". Hamar elterjedt a társaságban a nagyi mondókája, természetesen mindenki az egészet csak egy félhülye öregasszony károgásának könyvelte el és senki nem vette őt komolyan.

Ti mit gondoltok? Szerintetek van ráció a mondókájában vagy csak egy tipikus "bezzeg az én időmben" típusú öregember agymenése?