Nem féltek attól, hogy egyszer megöregszetek, és nem lesz senkitek?

Basszus kérdező nem ezen akartam gondolkodni vasárnap este, egy üres lakásban :'D

Eeh nem tudom, ijesztőnek ijesztő a gondolat, de az öregek otthona jó ötletnek tűnik hirtelen, mert ott legalább szerezhetsz barátokat.

Én baromi béna vagyok ismerkedés terén, persze vannak emberek akikre számíthatok (még) de engem a szüleim utalva felkészítettek arra hogy bármikor lehetek egyedül és tudjak boldogulni az életbe mert sosem tudhatom. Ugyanúgy tudok főzni, mosni, varrni, vasalni, fát vágni, kisebb dolgokat megszerelni, ügyeket intézni, meg egyéb dolgokat amik alapvetőek az életben.

A szüleim törekedtek arra hogy túlélő legyek bármi van mindig találjam fel magam mert sosem tudhatom.

Jelenleg nincs senkim, nem is volt barátnőm, a szüleimre számíthatok de ők sem fognak örökké élni, mivel késői gyerek vagyok így sajnos meg kellett barátkozzak azzal a ténnyel hogy hamar elfogom őket veszíteni. Sok munkatársamnak még a mai napig élnek a szüleik pedig ők már 50 évhez közel járnak pár kivételével, nekem ilyen idős koromra már nem biztos hogy fognak élni. Tesóimra nem számíthatok sajnos mert a saját életüket is elszúrták meg a gyerekükét is sajnos.

Én tartok attól hogy egyedül leszek, de muszáj vagyok elfogadni ezt a tényt. Még ha lesz is barátnőm, családom, gyerekeim, akkor is bármikor adódhat az hogy egyik napról a másikra egyedül leszek. Persze minden tőlem telhetőt igyekszem megtenni azért hogy ne így legyen mert em szeretném, meg persze félek is az egyedüllétről, de próbálok nem sírni mint a kiskutya hanem apránként összekapom magam és próbálok előre haladni hogy ha már így alakult magam eltudjam látni ameddig élek.