Valaki egyetért velem abban, hogy semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki férfiként társkeresési problémákkal küzd?

Nincs általános etalon, mindenkinek más jön be. Van férfiismerősöm, akire az egyik nőismerősöm azt mondta, hogy aranyos, számomra viszont szőrszálhasogató a viselkedése, és idegesít. Aki nekem bejön, azzal meg ő nem jön ki. Egyet viszont nagy általánosságban látok, senki nem jön össze szívesen negatív beállítottságú emberrel, akit nem lehet kirángatni a depresszív hangulatból. Én nem akarom az időmet azzal tölteni, hogy győzködjem a másikat, hogy marhaságokat gondol. Épp elég nekem anyám, aki betegség miatt megy befele a depresszióba, és hiába beszélünk neki, ha rájön a műsor. Ráadásul az ilyen emberek az én életkedvemet is elveszik (igen, anyám állapota is rossz hatással van rám, de fél éven belül tudok költözni végre). Nem vagyok mazochista.

Szóval aki magára ismer, nézzen egy kicsit magába, vegyen erőt magán, és húzza ki magát abból a negatív katyvaszból, amibe süllyedt, mert ilyen mentalitással csak tönkreteszi magát és a körülötte élőket.

Mindenki jól akarja érezni magát egy párkapcsolatban, és azt az embert keresi, akinek a közelében jól érzi magát, ezt pedig egy negatív szemléletű ember képtelen megadni.