Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyedülálló gyermekes anyukák, ti nehezen találtok magatoknak új párt?
2 éve vátam el, azóta nincs senkim, pedig nyitott vagyok, normálisan nézek ki. Voltam társkeresőn, nem találtam normális pasit pedig átlagosak az igényeim és nyílt helyen (munkahely, utca, bolt, stb) is nyitott vagyok a pasikra.
Pontosabban voltak már potenciális lehetőségek, de vmi miatt megbukott a dolog (pl. távolság, családi helyzet, stílus).
Nektek ez hogy megy?





Én kifejezetten gyerekesek között keresek kapcsolatot, mert nekem nem lehet sajátom, de meg szeretném tapasztalni milyen az apaság, még ha más gyerekével, akkor is. Szóval nekem nem akadály a dolog. Igen, kéthetente egyszer elmegyünk haverokkal sörözni egy jót, dartsozunk mellé, csocsózunk, meg billiárdozunk. Nem akarom elhinni, hogy ekkora ördögtől való lenne ez.
Kérdező: szerintem sokszor a gyerek miatt, nem is mernek rendesen közeledni, mert egyből az a gondolat, hogy akkor férjezett a nő. A nyitottság amit mondasz nem tudom hogyan nyilvánul meg, de a testbeszédet sok férfi nem veszi észre. A beszédedben is érdemes lehet kimutatni, hogy nyitott vagy az ismerkedésre, és azzal nyilván lehet növelni az esélyeket. És ne hagyd, hogy itt elvegyék a kedved tőle, megtalálható az akit keresel





Nekem 34 évesen egy 24 éves barátnőm van aki szép, csinos, gyerektelen. Annyi, hogy csóró nekem meg sok pénzem van. De ez nem számít, mi férfiak nem vagyunk anyagilag felszínesek.
Köszi szépen, nekem nem kéne szexre sem semmilyen anyuka. :) Mint ahogy a legtöbb igényes férfinak sem.





Én nem tapasztaltam semmilyen nehézséget, nem is kerestem párt egyáltalán, örültem, hogy végre szabad vagyok. Aztán ahogy megismerkedtünk, mégis alakult valami, pedig még akkor sem igazán akartam semmi komolyat, de az élet hozta a többit. Egyikünk sem úgy ment bele, hogy ebből szerelem lett, és mégis így lett, azóta már házasok is vagyunk. Mondjuk valószínűleg neked nem lett volna pálya, mert nagyon nagy távolságot kellett áthidalni.
Mondjuk én sosem dedinialtam magam a külvilág felé "anyukaként", az a gyerekeimnek vagyok, meg nyilván a tanáraiknak, gyerekorvosnak, st is szülő vagyok, de nekem sosem volt az az egyedüli identitasom, hogy "anyuka". Másrészt nem is szántam a férjem valami apapótléknak, van a gyerekeimnek apja, a férjemmel meg nagyjából olyan a viszonyuk, mint egy nagybácsival mondjuk. Az is igaz, hogy a férjem külföldi, ahogy észrevettem, náluk azért ez sokkal kevésbé szempont.





Maradj már a 60 éves alkesszel. Persze, egy csinos huszonéves nő egy nagyapja korú, ráadásul fogatlan, ágybasz@rós alkoholistával kellene legyen. Az anyám nem jönne össze ilyennel. Hol élsz te?
Fiatal barátnő meg sok pénz, persze-persze. Közben meg minden sorodból süt a nőgyűlölő incel hiszti. Aki rendben van magával és a kapcsolatával, az nem bizonygat itt ilyen sületlenségeket:)





2 pipás nagyon meg van keseredve xd.
Én azért találtam nehezebben, mert nem adok le az elvárásaimból.
Amúgy is nehéz normális párt találni, a gyerek miatt picit nehezebb (én megértem azokat a férfiakat, akik független nőt keresnek... Én így hogy van egy gyerekem se jönnék össze olyannal, akinek 2 gyereke van pl vagy kisebb sokkal, mint az enyém).
Ha adsz magadra, rendezett az életed és nyitott vagy, de nem görcsölsz rá, akkor lesz olyan férfi aki elfogad a gyerekkel együtt.





"Aki rendben van magával és a kapcsolatával, az nem bizonygat itt ilyen sületlenségeket:)"
Mi köze annak, hogy rendbe vagyok-e magammal, ahhoz hogy hasznos választ adok vagy sem?
Én nem csak a saját, de az egész ismerősi köröm tapasztalatából indulok ki. Egy 30-as nő akinek gyereke van, az még egy mamahotelben (ráadásul egy panel kisszobában) élő néha munkanélküli - néha alkalmi melós ismerősömnek is csak baszásra kellene. Még az sem akarna tőle komolyat.
Ha a kérdező komoly kapcsolatra vágyik, nem csak arra hogy egy ingyen prosti legyen effektíve valamilyen - szintén nem túl minőségi - férfinak, akkor még lejjebb kell adnia a 35 éves félmunkanélküli, panel mamapapahoteles férfin is, és egy 50-60 éves férfit kell keresnie akinek még vagy 1-2 rossz tulajdonsága.
Ezek a tapasztalati tények, NEM fog egy valamire való férfi (és itt egy 40-es átlagos külsejű, átlagos keresetű férfi is valamire való) leállni egy gyerekes anyukával. Ez a tapasztalat. Lejjebb kell adni, különben ingyen prosti marad örökre. Választhatja ezt is.















Én már 4 éve váltam el, és voltak persze próbálkozások, 1 rövidebb kapcsolat, de igazán nem jött össze semmi.De még most is inkább vagyok egyedül, mint egy 60 éves alkesszal (én 40 vagyok most).
Egyébként, 40 éves alkesszal, meg 60 éves józannal sem jönnék össze még így, 4 év után sem, köszönöm.





Akkor én valamit nagyon jól tudok, mert 30-as gyerekes nőként egy 30-as, szintén gyerekes, normális, tanult, művelt, sportos szoftvermérnök férfivel jöttem össze, akivel sok éve házasságban élünk. Mondjuk én is csinos, sportos, diplomás vagyok, jól főzök és közös hobbijaink vannak.
Egyébként van jópár nőismerősöm, akinek nagyszerűen működik a második házassága, a gyerek ellenére is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!