Fiúk, volt már olyan, hogy megbántátok, hogy bizonyos okokból elutasítottátok egy nő közeledését, pedig kedveltétek?

Uhh, nem. Bár nagyon ritka, de azért érzi az ember, ha valaki komolyabban közeledik, és ha nekem nem tetszik a nő, akkor az azonnal taszítónak hat.

Kár, hogy egy visszautasításomat én 100x kapom vissza... ilyenkor tudhatom, hogy elég szar ember vagyok.

Nőként pofázok ide:

Tanuld meg végre hogyha a férfit érdekled akkor kimutatja sőt kimondja. Fölöslegesen kínálod fel a tested minden zugát hogyha egyáltalán nem vagy a zsánere. Ne te kezdeményezz mert nem a te dolgod.

4: Én is nőként válaszolok: sose kezdeményezett olyan, aki nekem tetszik.

Nem is volt soha senkim, amikor erre vártam. Csak akkor, amikor én kezdeményeztem.

Erről ennyit.

5: Szakíts vele, hátha meggondolja magát!

Mondd neki, Jóska, nagyon szeretnék egy párt, téged szemeltelek ki, de ha nem akarod, ne találkozzunk többet!

Ha egyszer mégis akarnád, keress meg, ha nekem nem lesz senkim, összejöhetünk.

Nem volt ilyen, mindig megvolt az okom rá, és többnyire ugyanaz volt ez az ok.

Többnyire az volt ez az ok, hogy a csaj mondjuk úgy finoman, eléggé könnyűvérű. Nekem nincs olyanra szükségem aki boldog boldogtalannal összefekszik, főleg nem olyanra aki mondjuk a baráti, haveri társaságban is kipróbálta magát...

A másik ok leginkább, hogy nincs türelmem, se energiám, se kedvem egy kapcsolathoz. Ezt szoktam leggyakrabban elmondani, az első eset, a leginkább valós indokot inkább nem említem érthető módon.