A társkeresésben válogatós emberekkel cinikusak, ha egyedül maradnak?

Egy bizonyos kor felett már nem fog érdekelni a "társadalmi nyomás", vagyis hogy ki mit gondol rólad.

Nekem is van olyan ismerősöm 50 feletti, aki azért nem mer önmaga lenni, mert mit szólnak a munkatársai vagy a szakmájában a vezető beosztású emberek. Szorong a családtagjai véleménye miatt is. Folyamatosan azzal van elfoglalva hogy ő kifelé a tökéletes képet mutassa magáról. Állandó agyalás, szorongás az élete.

Miért baj az ha valaki önazonos és nem érdekli mit gondolnak mások?

Ha egyedül akar lenni legyen egyedül. Ha meg talál valakit arról biztos azt fogja hinni hogy ő az "igazi" különben nem lenne vele. Minden kapcsolat alapja ez, ami csak a rózsaszín köd feloszlása után fog esetleg változni.

Meg kell tanulni "bevenni a lesz*rom tablettát", és nem foglalkozni mások véleményével. Sosem foglalkoztam azzal hogy kinek milyen párkapcsolat jött össze, vagy miért van egyedül stb, stb. Nekem is vannak barátaim, ismerőseim párkapcsolatban, házasságban, örülök ha boldogok. Még sosem gondolkodtam el azon hogy ők most milyen alapon vannak és kivel. Ha nekik megfelel a "ha ló nincs jó a szamár is" alap, akkor legyenek úgy együtt. Én biztos nem lennék így együtt senkivel, de nem zavar ha valakinek ez a jó.

"Miért baj az ha valaki önazonos és nem érdekli mit gondolnak mások?"

Mert ezt a viselkedést a többi ember bántással jutalmazza. Kinézik maguknak és ő lesz a "eh, rossz a napunk, valakit cseszegessünk... áh, itt a lúzer Jenci, mekkora balfék, menjünk bántsuk, amíg jobban érezzük magunkat!"

Ez a tendencia már valahol az óvodában elkezdődik és még az öregek otthonában is előfordul, amikor egyetlen öreggel gonoszkodik az összes többi, "mert a Béla bácsi megérdemli!!! Az a fajta, akinek ez jó!"

Nálam a válogatás csak annyiból áll majd, hogy sok szép nővel akarok együtt lenni, és aki nem jön be, aki kiesik a körből.

Aztán ha majd úgy érzem, hogy valamelyikükkel többet is el tudnék képzelni, azzal járok.

De úgy kifejezetten nem keresek társat.

Igen azok.

Ha táskeren elutasítok egy pasit akivel mondjuk már áttértem messengerre, szinte általános az ha megszakitom a beszélgetést elköszönök tőle, "bosszuból" felrak hirtelen profilba képet hogy vmi nővel virít hogy neki kapcsolata van.

Sokan nő mellett társkereznek és erre akarják verni magukat hogy hehe te vagy egyedül nem ő. Te vagy a gáz..

Most már rájöttem arra ha vkitől elköszönök, nem tetszik nem akarok randizni vagy akármi van ne csak elköszönjek tőle korrekte hanem inkább tiltsam is.

Az én véleményem az, hogy alapjában véve 2024-re már túl lett tolva ez a "szarj le mindent és mindenkit" szlogen és az emberek már a pozitív kritikát sem tudják befogadni, pedig az adná a fejlődésre az alapot. Már minden önfejlesztő könyv erről szól, hogy csak te létezel, körülötted forog a Föld, miattad kel fel a nap, mindenki hülye, sz.rd le hogy ki mit mond, mert biztosan minden jó amit csinálsz.

Én ismerek nem 1 olyan embert, akinek a húszas éveiben volt mindenféle kapcsolata, volt ilyen is, olyan is, de soha senki nem volt jó és mindig az volt a szlogen, hogy majd jön jobb.

Aztán nem jött jobb... most meg 35 évesen a normális férfiak elkeltek, maradtak a selejtek meg az elvált férfiak klubja, meg nyilván van 1-2 kivétel, de nincs akkora merítés, maradjunk annyiban, ő meg otthon ül egyedül.

Nyilván mindenki azt kezd az életével amit akar, meg lehet itt a fejedben kialakított képet üldözni, csak azt senki ne felejtse el, hogy ma lehet hogy 30 éves vagy, de leszel 50 is, és garantálom mindenkinek, hogy 50 évesen sem a nőzés sem a pasizás nem fog úgy menni, mint 20 évesen.

De mondom, mindenkinek a saját dolga, lehet válogatni meg várni Brad Pittet meg Millie Bobby Brownt, csak én inkább a boldogságot keresném, mintsem a fejemben kialakított, valószínű nem is létező embert.

Erről szól a Tinder. Egy húspiac.

Húzgálod jobbra-balra az embereket és soha nem fogsz megállni, mert mindig jön jobb. Mindig találsz egy adott embernél szebbet, jobbat, okosabbat, gazdagabbat, magasabbat, izmosabbat, vékonyabbat és a sor végtelen.

Az emberek ugyanezt csinálják a való életben is.

Ha pedig valaki azt mondja, hogy "te, miért nem a boldogságot keresed mintsem a fejedben kialakított nem is létező embert", akkor lehet azt mondani, hogy a társadalom egy sz.r mert belepofázik az életedbe, de ez tulajdonképpen egy pozitív kritika. Csak már SEMMILYEN kritikát nem akarnak befogadni az emberek.

Cinikus nem vagyok, nem az én életem, de nem minden negatív vonatkozású kritika.