Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Gáz hogy írtam neki?

Figyelt kérdés
A nyáron megismerkedtem egy sráccal a neten, kb. egy hónapig napi szinten beszélgettünk, érdeklődő volt, és kedves. Aztán találkoztunk is, sétáltunk, meg dumáltunk egy csomót, Én jól éreztem magam, állítólag Ő is. Ezután pár napig ugyanúgy dumáltunk, viszont egy idő után éreztem, hogy valami nem oké, teljesen megváltozott az ahogy fogalmazott, és magától szinte soha nem keresett. Rákérdeztem nála, hogy minden oké -e, és annyit írt, hogy egyszerűen nincs ideje válaszolgatni. Erre már nem tudtam mit írni, gondoltam hagyom, és valószínű ez volt a legbölcsebb döntés. Sajnos a napokban vele álmodtam, és valami trigger hatására ráírtam, hogy mizu. Utólag már bánom ezt az egészet, nem tudom miért csináltam, igaziból évek óta egyedül vagyok és néha nagyon szorongok emiatt. Természetesen el se olvassa az üzenetem. Azt sem tudom mi lehetett a baj velem anno, a találkozásig, és utána egy darabig minden oké volt, nem másztam rá, próbáltam laza lenni. Most meg ég a fejem, hogy már megint hülyeséget csináltam. Szerintetek miért veszti érdeklődését valaki, aki egy pontig kedves volt, majd utána elvágták?
tegnap 18:40
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

"Szerintetek miért veszti érdeklődését valaki, aki egy pontig kedves volt, majd utána elvágták?"


Nincs meg a szikra eleve, vagy eltűnik a kezdetleges varázs amikor végre szemtől szemben ismerkedtek. Más jobban érdekli mint te, illetve barátnője van, szexpartnere és nem jut rád idő, de nem is akar rád szakítani mivel nem tetszel neki annyira, hogy ágyba vigyen.

tegnap 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
66%
Nem gáz. Majd ha akar, válaszol.
tegnap 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
94%
Nem tetszel neki eléggé külsőre valszeg, ezért kezdett el ghostingolni.
tegnap 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim válasza:
100%
Ha lszar, akkor tök mindehy hogy ciki-e hogy ráírtál.
tegnap 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
87%

Nem gáz, hogy ráírtál. Volt egy belső megérzésed, hogy rá kell írnod, hátha lesz ennek folytatása, de ez a megérzés most nem jött be, ez van, emiatt nem kell szégyellned magad.


Szerintem a csávó sem gondolja, hogy gáz volt, h ráírtál. Azt gondolhatja magában, hogy "ohh, ismét írt ez a csaj. Tökre kedves, meg jófej, de nem ő az, akit keresek. Mit tegyek? El se olvassam az üzenetét vagy írjam meg neki, hogy nem egymást keressük? Mivel ártanék neki a legkevésbé?"


Szóval ne lovagolj ezen a témán, nem volt gáz húzás ez a részedről. Folytasd a társkeresést, gondolom fiatal vagy még, előtted az élet, lesz még egy csomó esélyed, hogy párt találj.

tegnap 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Hát a realitás amit valami fura okból nem látsz/nem akarsz látni, hogy a tali után szépen fokozatosan leépített. Nem jöttél be neki élőben, van ez így. Tehát ez hogy ennyi idővel később ráírsz, ha olyasmi célból írtál mint ami a találkozó előtt volt köztetek, az teljesen hiábavaló, sőt valahol megalázó, hiszen elkeseredettséget sugall. Ha csak haverkodni (ami szintén eléggé kétségbeesett húzás, hiszen gerinctelen módon épített le, havernak se igen jó az ilyen), akkor szintén nem sok értelme, bár gáznak se feltétlen mondanám. Főleg ez hogy meg se nézte, valószínű vagy ignore/blokk listára rakott, vagy eldobta már azt az accountot, ahol ti voltatok.

Szerintem jobban járnál ha elfelejtenéd őt, mert ha vissza is térne, abban neked nem lenne köszönet. Keress mást, rengeteg hasonló ember van abban a helyzetben, mint te magad. Találjátok meg egymást!

tegnap 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
51%
Nem vagy elég ribizke külsejű ezért offolt. Hát ez ilyen.
tegnap 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Valami nem jött be rajtad neki. Egyébként ide a rozsdás bökőt, hogy pushban elolvasta.
ma 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 menta34 ***** válasza:

A pasiknak szex kell...

Várt, remélt aztán látta, hogy nem lesz és utána nem érdekelted. Ez ilyen. És nem, egyáltalán nem azt jelenti, hogy csak arra kellettél volna, ez azt jelenti, hogy csak olyan nő kéne rendes kapcsolatra akit a szex is érdekel.

ma 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!