Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Mégis igazuk van az inceleknek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mégis igazuk van az inceleknek?

Figyelt kérdés

Nem hittem az inceles dolgokban egészen addig, amíg el nem kezdtem csak úgy poénból bezélgetni lányokkal, kipróbálni, mire megyek velük. Összesen 6 lánynál pfűróbálkoztam. Mind olyanok voltak, akikről tudom, hogy azon viszonylag ritka példányok közé tartoznak, akik jól néznek ki, de éppen nem foglaltak, magam se értem, hogy találtam 6 ilyen fehér hollót.


Élőben kíséreltem meg beszélni velük. 2 a 6-ból kb. azonnal elhajtott. Amikor megtudakoltam, mi az oka, azt mondták, ne is húzzam az idejüket, ők lúzerekkel nem állnak szóba, és kinézet alapján ők egyből megmondják, ki a lúzer. Én nem vagyok egy adonisz szerintü, és a ruháimon is látszik, hogy nem méregdrága, márkás holmik, ők csak olyanokkal beszélnek. Ez két barátnő volt, az egyik kifejezetten jó kinézettel, a másikat közepesnek mondanám.

A harmadik lány,akivel beszéltem, kedves volt, elég jól elbeszélgettünk. Aztán elhívtam egy kávéra. Azt mondta, ne haragudjak, ő sejti, mire megy ki a játék, és szeretné azonnal elvágni a dolgot: ő csak kigyúrt fiúkkal randizik, mert ő is kondiba jár, és számára csak az ilyen elfogadható. Nem volt csúnya lány és csinos is volt, de nem is Palvin Barbi azért.


A következő egy valamivel átlagosabb, de szintén nem csúnya lány volt. Vele is eljutottam eddig a pontig, sőt, meg is beszéltünk egy randit. Aztán megkérdezte, milyen autóm van, és hogy azzal érte tudok-e menni. Elmondtam neki, hogy nincs autóm,mert környezetvédő vagyok, de elektromos autóra gyűjtök, és néhány éven belül lehet, egy legolcsóbb Tesla ára össze is gyűlik. Hirtelen ekkor eszébe jutott, hogy mégsem ér rá, és az azutáni napjai is nagyon zsúfoltak lesznek, de majd jelentkezik... csak sajnos elérhetőséget nem adott magához, és az enyémet se kérte el. xD


Tudom,nem akartok itt regényeket olvasni, így leírom, hogy volt még 2 lány, akik azt mondták, nekik a kigyúrtak kellenek, az utolsó pedig annyit mondott, jó volt velem beszélgetni, de külsőre nem vagyok az esete, így max barátozik velem. Milyen kegyes, hogy erre hajlandó. xD


6-ból ez bizony 0. Tudni kell rólam, hogy vékony alkatom van valóban, kinézetre van, aki szerint helyes, jóképű (50+-osok szerint leginkább xD), mások szerint ronda vagyok, ez talán természetes. Határozottan nem vagyok incel nomenklatúra szerint chad, de nem is stacykkel beszéltem most, hanem többnyire átlagos vagy kicsivel átlag feletti lányokkal.


Azt is tudni kell, hogy egyetemen oktatok és kutatok természettdományos területen, doktoranduszként, van egy csoportom az egyetemen, akiknek órát tartok,ők ismernek, nyilván nem náluk próbálkoztam, hanem más,ismeretlen lányoknál. Ugyan 27 vagyok,de kinézetre inkább 20-nak látszom, vagy gimisnek is elmennék,tehát túlkoros stalkernek biztos nem néztek,ilyet nem is mondott senki.

Nem volt eddig soha semmilyen kapcsolatom, de azt hittem, ez rajtam múlik,és bármikor lehet, ha én úgy akarom és teszek is érte, normális vagyok, stb. De arra nem számítottam, hogy még az esélyt se adják meg nekem, és tényleg olyan indokok miatt, amiket az incelek is felhoznak... Szóval, érdekes kísérlet volt... Kontrollnak egy chad se jött volna rosszul. xD



szept. 28. 00:35
❮❮ ... 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 ... ❯❯
 311/457 anonim ***** válasza:
21%

A hazakísérés illetve a konfliktusba keveredés (testi épség kockáztatása) NEM kedvesség, hanem áldozat egy férfi részéről. Én nem csinálok ilyet egy olyan nőért, akinek a p nájához nincs közöm. Primitív, de lényegretörő megfogalmazása a szabálynak. Vagyis anyámon, meg a menyasszonyomon kívül senkiért. Lánytestvérem nincs.

Jogszabályt természetesen nem fogok linkelni, linkeltem eleget a magadfajta nőknek, nem jutottunk előrébb a diszkurzusban, mert nincs meg hozzá az értelmi képességetek. Ha annyira okos vagy, mint amennyire hiszed magad, akkor ki tudod keresni.

okt. 7. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 312/457 anonim ***** válasza:
21%

309

De érdekes a jobb csávókat puszival meg ölelgetéssel köszöntitek, míg a rosszabb kinézetűeknek nagynéha odavágtok egy sziát, ha kedvetek tartja. Ezt nap mint nap tapasztalom!

okt. 7. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 313/457 anonim ***** válasza:
21%

312


Az a vicc, hogy amikor izmos vagy, feltűnőek többet ölelgetnek a nők.

okt. 7. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 314/457 anonim ***** válasza:
11%
Igen, azt csinálják, még akkor is ha barátjuk van.
okt. 7. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 315/457 anonim ***** válasza:
21%
De érted képesek megcsinálni azt, hogy előttem egy másik csávót puszi ölelgetés (aki nem a csávójuk) nekem meg vagy egy szia vagy az se, a szemem előtt! És ők mondják, hogy a barátnőikkel is pusziszkodnak, meg ölelkeznek, tehát ennek semmi olyan jelentése nincs, ja akkor én miért nem kaphatok ugyanilyen köszöntést? Érdekes amikor én valakivel kezet fogok, nem szoktam megcsinálni azt, hogy a mellette lévő embernek odanyekkentek egy csőt, még akkor se, ha kevésbé ismerem...
okt. 7. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 316/457 anonim ***** válasza:
60%

Nem tudom, nálam a pusziszkodás egy párkapcsolat része, de hát ez is eltér egyénenként.

Te se ugyanúgy bánsz minden kollégáddal; miért zavar tehát, hogy mások sem ugyanúgy kezelnek mindenkit? Különböző emberek között különböző viszonyok alakulnak ki. Egy közösség voltunk ott, aki tehette, az segített a másiknak, ez volt ott a norma.


Én nőként is álltam ki női kollégámért, amikor az idióta cigány üvöltözött vele, pedig hidd el, nem vagyok leszbikus. Te gondolkodsz és cselekszel egyféle módon, egészségedre, de nem minden férfi és nő áll ugyanúgy ehhez. Erről a férfiról is tudom, hogy sose vonzódott hozzám, bár egyszer megemlítette, hogy emlékeztetem a nővérére, szóval maximum ennyit tudok ehhez hozzáfűzni.

okt. 7. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 317/457 anonim ***** válasza:
39%
312. Ez bizony így van, sok éve.
okt. 7. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 318/457 anonim ***** válasza:
30%
De most írtam le, hogy én nem szoktam azt csinálni, hogy egy emberrel kézfogás pacsi, a másiknak meg odanyekkentek mellette egy csőt, még akkorse, ha kevésbé ismerem.
okt. 7. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 319/457 anonim ***** válasza:
60%
Hányingerkeltő, hogy azt kéritek számon másoktól, hogy miért nem puszilgatnak és ölelgetnek titeket. Ennyire nem fér a fejetekbe, hogy semmivel se tartoznak nektek azok a nők? Nyilván akit kedvelnek, azzal közelibb, intimebb a viszonyuk, akivel viszont nem az, azzal miért kéne ugyanúgy bánniuk? Eszem megáll...
okt. 7. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 320/457 anonim ***** válasza:
30%

316

Az oké, hogyha a puszi a párkapcsolat része, épp ezért akkor vagy senkivel aki nem a pasid vagy mindenkivel.

okt. 7. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!