Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Mégis igazuk van az inceleknek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mégis igazuk van az inceleknek?

Figyelt kérdés

Nem hittem az inceles dolgokban egészen addig, amíg el nem kezdtem csak úgy poénból bezélgetni lányokkal, kipróbálni, mire megyek velük. Összesen 6 lánynál pfűróbálkoztam. Mind olyanok voltak, akikről tudom, hogy azon viszonylag ritka példányok közé tartoznak, akik jól néznek ki, de éppen nem foglaltak, magam se értem, hogy találtam 6 ilyen fehér hollót.


Élőben kíséreltem meg beszélni velük. 2 a 6-ból kb. azonnal elhajtott. Amikor megtudakoltam, mi az oka, azt mondták, ne is húzzam az idejüket, ők lúzerekkel nem állnak szóba, és kinézet alapján ők egyből megmondják, ki a lúzer. Én nem vagyok egy adonisz szerintü, és a ruháimon is látszik, hogy nem méregdrága, márkás holmik, ők csak olyanokkal beszélnek. Ez két barátnő volt, az egyik kifejezetten jó kinézettel, a másikat közepesnek mondanám.

A harmadik lány,akivel beszéltem, kedves volt, elég jól elbeszélgettünk. Aztán elhívtam egy kávéra. Azt mondta, ne haragudjak, ő sejti, mire megy ki a játék, és szeretné azonnal elvágni a dolgot: ő csak kigyúrt fiúkkal randizik, mert ő is kondiba jár, és számára csak az ilyen elfogadható. Nem volt csúnya lány és csinos is volt, de nem is Palvin Barbi azért.


A következő egy valamivel átlagosabb, de szintén nem csúnya lány volt. Vele is eljutottam eddig a pontig, sőt, meg is beszéltünk egy randit. Aztán megkérdezte, milyen autóm van, és hogy azzal érte tudok-e menni. Elmondtam neki, hogy nincs autóm,mert környezetvédő vagyok, de elektromos autóra gyűjtök, és néhány éven belül lehet, egy legolcsóbb Tesla ára össze is gyűlik. Hirtelen ekkor eszébe jutott, hogy mégsem ér rá, és az azutáni napjai is nagyon zsúfoltak lesznek, de majd jelentkezik... csak sajnos elérhetőséget nem adott magához, és az enyémet se kérte el. xD


Tudom,nem akartok itt regényeket olvasni, így leírom, hogy volt még 2 lány, akik azt mondták, nekik a kigyúrtak kellenek, az utolsó pedig annyit mondott, jó volt velem beszélgetni, de külsőre nem vagyok az esete, így max barátozik velem. Milyen kegyes, hogy erre hajlandó. xD


6-ból ez bizony 0. Tudni kell rólam, hogy vékony alkatom van valóban, kinézetre van, aki szerint helyes, jóképű (50+-osok szerint leginkább xD), mások szerint ronda vagyok, ez talán természetes. Határozottan nem vagyok incel nomenklatúra szerint chad, de nem is stacykkel beszéltem most, hanem többnyire átlagos vagy kicsivel átlag feletti lányokkal.


Azt is tudni kell, hogy egyetemen oktatok és kutatok természettdományos területen, doktoranduszként, van egy csoportom az egyetemen, akiknek órát tartok,ők ismernek, nyilván nem náluk próbálkoztam, hanem más,ismeretlen lányoknál. Ugyan 27 vagyok,de kinézetre inkább 20-nak látszom, vagy gimisnek is elmennék,tehát túlkoros stalkernek biztos nem néztek,ilyet nem is mondott senki.

Nem volt eddig soha semmilyen kapcsolatom, de azt hittem, ez rajtam múlik,és bármikor lehet, ha én úgy akarom és teszek is érte, normális vagyok, stb. De arra nem számítottam, hogy még az esélyt se adják meg nekem, és tényleg olyan indokok miatt, amiket az incelek is felhoznak... Szóval, érdekes kísérlet volt... Kontrollnak egy chad se jött volna rosszul. xD



szept. 28. 00:35
❮❮ ... 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 ... ❯❯
 291/457 anonim ***** válasza:
52%
Aztán te ránézésére megmondod, hogy kié az autó és hogy honnan van. Istenem, nem vagy te véletlenül autista? Minden rosszindulat nélkül.
okt. 7. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 292/457 anonim ***** válasza:
11%
Bőven meglehet, mert hogy kilógok ebből a mocskos társadalomból az tuti, autistákra ez jellemző. De akkor mivan?
okt. 7. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 293/457 anonim ***** válasza:
21%
Autistáknak köszönheted, hogy osztod az észt a neten :D
okt. 7. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 294/457 anonim ***** válasza:
21%
Az autista incel Newton nélkül azt sem tudnád mi az a gravitáció XD.
okt. 7. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 295/457 anonim ***** válasza:
39%

"a nők legyenek mindenben egyenlőek a férfiakkal"


Mindenki egyenlő, csak van aki "egyenlőbb" - mint Orwell könyvében! :)

A feminizmusnak pont az a lényege hogy a női "egyenlőség" dicsszava alatt nyomja el még jobban a férfiakat. Üzemanyaga a női megkeseredettség és a férfigyűlölet.

okt. 7. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 296/457 anonim ***** válasza:
42%
Nem vagy elnyomva, hiszen ha valóban ellennél, akkor nem is tudnál ilyen mérhetetlen haraggal és utálattal írni a nőkről. Ilyen az egyenjogúság, amikor a másik fél már nem tartozik neked semmivel sem. Erre csak az alábbi idézetet tudom írni Franklin Leonard-tól: "When you’re accustomed to privilege, equality feels like oppression."
okt. 7. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 297/457 anonim ***** válasza:
28%
Tévedsz, szeretem a nőket, jó a nőkkel a kapcsolatom, a NORMÁLIS nőkkel, nem az ilyen feminista agresszív vagy szilikonszájú pénzhajhász szajhákkal.
okt. 7. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 298/457 A kérdező kommentje:

Incelek nagyon gyakran vannak az autizmus spektrumon, Asperger is gyakori, ehhez viszont magasabb intelligencia is társul.


De Newton nem volt incel, nem is akart nőt. Ahogy Tesla sem. Nekik a tudomány volt a múzsájuk, Teslának egy galamb is.

okt. 7. 13:15
 299/457 anonim ***** válasza:
52%
Ha jó a kapcsolatod a nőkkel, akkor vannak női barátaid? Női kollégáid, akikkel szívesen társalogtok és egymással?
okt. 7. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 300/457 anonim ***** válasza:
11%
De azt nem tudhatod, hogy ténylegesen nem akartak e nőt, szerintem minden különcnek vannak olyan fázisai az életben amikor vágyakoznak a hétköznapi emberek élete után, ezt tudom, mert én is az vagyok, csak aztán kisebb sikertelenségek és önbizalompusztítás meg kilógásérzet után inkább menekülünk vissza a saját világunkba. Newton és Tesla is férfiakból voltak.
okt. 7. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!