Ki lehet törni az incel állapotból?

Elöljáróban annyit rögzítenék, hogy elég hosszú lesz a kifejtés, ami leginkább a saját életemről szól. Köszönöm, ha elolvasod és hálás lennék ha ellátnál pár jó tanáccsal. Különösképp jó lenne olyan esetekről hallani, akik ezt a szörnyű állapotot valamilyen úton-módon megszüntették.

Az írásomban nem fogom magam szentként feltüntetni, és nem az engem körülvevő környezetet fogom szapulni. Tisztában vagyok vele, hogy amik velem történtek és én rossznak gondolom, annak más örülne, ha ez lenne a legkisebb baja/gondja, meg Afrikában éheznek, ezt is tudom.

Talán azzal lenne a legcélszerűbb kezdeni, hogy gyerekkorom óta rettenetesen önbizalomhiányos vagyok. Nagyjából általános iskola 1. osztálytól kezdődően, amikor is még nagyon gyerek az ember, de már kezd ezt-azt felfogni a világból. Egészen 22-23 éves koromig jó húsban voltam, értsd: kövér voltam. Nem kiugróan sokkal, de az osztálytársaim 90 százalékánál több súlyfelesleggel rendelkeztem. Ez miatt kaptam annó pár bántó megjegyzést osztálytársaimtól. De semmi komolyra nem kell gondolni, tehát nem volt szekálás/bullying ebből, egyszerűen csak szarul esett, ha néha ezzel viccelődtek az osztálytársak vagy az évfolyamtársak. Ez miatt komoly gátlások alakultak ki bennem később, strandon nem mertem levenni a pólóm, pulóverbe jártam tavasszal és nyáron is már 4./5. osztálytól kezdve, hátha úgy nem látszik annyira a kövérségem. Ez a jelenség nagyjából a gimnáziumi éveim elejéig/közepéig tartott. Ekkor is kövér voltam, de elkezdtem súlyzós edzést végezni és valamilyen dezinformációnak köszönhetően azt hallottam, hogy akkor lesz valaki izmos, ha tömegel. Ennek van is valóságalapja, de nem úgy ahogy én csináltam. Minden szemetet össze-vissza ettem, a lényeg a kalóriabevitel volt, nem figyeltem oda a minőségi táplálkozásra (dirty bulk). Ez az időszak nekem arról szólt, hogy minél erősebb legyek, nem érdekelt a testalkatom, olyan 15-17 éves koromig lehetett ez.

A lányok mindig is központi helyet foglaltak el az életemben, már az oviban érdeklődést mutattam irántuk és ez később csak felerősödött. Első osztályban már megkaptam az iskolatársaktól a kezdetleges „felvilágosítást”. Elmondták mi az a szex, pár nagyobb srác akinek már kicsit jobb telefonja volt a felnyithatós nokiánál vagy a walkmanes sony ericssonál mutattunk nekem és pár kissrácnak pornófilmeket. Én ezt ámulattal bámultam, és már akkor azt gondoltam, hogy ez milyen jó dolog lehet. Volt pár kislány aki tetszett is nekem, de ezt többé-kevésbé olyan szinten kezeltem mint amikor az oviban tetszés kinyilvánításaként a kisfiú meghúzza a kislány copfját. Magyarul gyökér módon mutattam ki, azt, hogy tetszik. Leginkább ennek tudom be azt, hogy ezeket a „próbálkozásaimat” nem koronázta siker, ugyanakkor bennem volt az is, hogy amiért kövér vagyok  biztos ezért nem is tetszem nekik.

A következő bekezdésre nem vagyok büszke, de mitagadás ez is hozzám tartozik, ez is én voltam. Valamilyen számomra érthetetlen okból (már nem emlékszem pontosan) általános iskolában később azokhoz csapódtam, azokkal az emberekkel lettem jóba akiket ma simán kevesebbért is „bully”-nak hívnak. Részletekbe menően nem mennék bele a dolgokba, szégyellem a dolgot, de nem egyszer „élveztem” az iskolai igazgatói iroda vendégszeretét. Olyan dolgokat csináltunk 11-12 évesen, így utólag visszagondolva nem is értem, hogy úsztuk meg komolyabb fegyelmi tárgyalás vagy rendőrségi ügy nélkül.

Általános 8. osztály évem alatt ezt a szörnyű viselkedést elhagytam, elég sokat változtam a régi önmagamhoz képest szellemileg, lelkileg egyaránt. Szükségét éreztem annak, hogy a szülővárosomból szinte „elmenekülve” ne a helyi gimnáziumba nyerjek felvételt, hanem egy jóval messzebb lévő középiskolába, ahol nem ismerheti a múltam senki. Tiszta lappal indulhassak, új iskola, új én. A számításaim nem jöttek be, habár nem ismertek, de a középiskolai évek életem egyik legrosszabb időszaka volt. Jelentősen romlott a tanulmányi eredményem, a tanárokat nagy kamasz „lázadóként” az ellenségemnek tekintettem. Itt már szereztem barátokat, de ez nem rajtam múlt. Itt jöttem rá, hogy én afféle introvertált személyiség lehetek. Általános iskolában ez nem tűnt fel, mert ugye gyerekkortól kezdve ismeretem az osztálytársaim és velük nem okozott nehézséget a kapcsolatfelvétel. Egyáltalán nem kezdeményeztem beszélgetést senkivel se az osztályból, ez az állapot egy hétig állt fenn. Aztán valamilyen csoda folytán egy srác elkezdett velem beszélgetni, és nagyon jóban lettünk, kialakult egy baráti kör ennek a srácnak köszönhetően akikkel a mai napig beszélek, eljár(t)unk az éjszakába, házibulikba, fesztiválokra stb. Mondhatni erősen klikkesedtünk.

A barátnő kérdés is felerősödött bennem, szerettem volna nyilván. (Emlékeztetőül még mindig kövér vagyok.) Na itt kezdődtek az igazi önbizalomromboló események. Olyan 7-8 lánynál biztosan próbálkoztam, a magam sutaságával. Nem voltam valami magabiztos, őszintén, tartottam is a lányoktól. Utáltam az elutasítás gondolatát is, jóllehet rendesen kaptam belőle. Ez nem volt jó hatással az önértékelésemre. Az alkoholban felfedeztem, hogy a gátlásaim is feloldódnak (nagyrészt) ezért gyakran jártunk kocsmázni, hátha tudunk ismerkedni, mindhiába, sose lett ezekből a tivornyázásokból semmi.

18 évesen nyáron egy vendéglátó egységnél dolgoztam a Balaton déli partján, ahol is az egyik kollégámnak köszönhetően, sikerült egy lánnyal ismerkednem. Hozzáfűzném, hogy a lánnyal való ismerkedésem közben, nem hazudok, nettó 30 percet voltam józan. Az akkori főnököm szerint egy jó felszolgálónak bort kell inni, és nekem nem kellett kétszer mondani. A lány vadidegen volt nekem is meg a kollégámnak is, ott nyaraltak a közelben. A kollégám javasolta, hogy hívjuk meg őt, meg a mellette ülő barátnőjét valamilyen italra. Elfogadták, majd több esti közös kocsmázást követően sikerült felhívnom őt a szállásomra, ahol elveszítettem a szüzességem. (Később egyébként kiderült, hogy a lánynak gyereke van valami pasitól, én ezt csak utólag tudtam meg, 18 éves volt a leányzó)

Ezután néma csend következett. Továbbra is próbálkoztam lányoknál de alkohol nélkül egy rakás szerencsétlennek éreztem magam. Sose jött össze semmi, mindig pattintottak. Megjegyzem, nem a szupermodell alkatú lányoknál próbálkoztam, a realitás talaján mozogva próbáltam belőni a hozzám illő lányt. A nők külseje számomra sosem volt annyira fontos, annyi kikötésem volt, hogy nálam ne legyen kövérebb és legyen nálam valamivel alacsonyabb.

Elérkeztünk egy kritikus ponthoz: a magasság. Tisztában vagyok vele, hogy ez színtiszta biológia és genetikailag kódolva van a nőkben, hogy magasabb párt szerezzenek. Én nem voltam szerencsés a genetikai lottón, csupán 170 cm magas vagyok. Később ennek tudtam be a sikertelenségem.

A korábban említett tanulmány eredmény romlás miatt a szüleim pszichológushoz járattak. Neki el is mondtam minden életbeli problémámat, de nem igazán tudott segíteni. Olyan frázisokat durrogtatott, hogy csak te vagy képes magadon változtatni, nyiss a világ felé stb. No shit, Sherlock, magamtól is rájöttem, hogy bizonyos szituációkban nem kellene szorongjak és nem fog helyettem senki sem becsajozni. Olyan fél év szakemberhez járás után elegem is lett belőle, és nem mentem többet. Rájöttem, hogy rajtam senki nem segíthet, ha én nem vagyok képes magamból kicsikarni a változást.

A szüleim mindig is mellettem álltak. Támogattak szinte mindenben. Sose szenvedtem semmiben hiányt, de nem voltam elkényeztetve. Tudtam, hogy szüleim mindenért keményen megdolgoztak. Apukám abban a szellemiségben nevelt, hogy a gyerek is vegye ki a részét a munkából, így korán megismerkedtem a kerti szerszámokkal, a munkaeszközökkel mint lapát, talicska és társai. Minden nyáron 16 éves koromtól kezdve dolgoznom kellett valamit, annak ellenére, hogy anyagilag akkor sem és ma sem szorulunk rá. Mindig is elítéltem a nagyképű embereket, de ha már ennyi mindent leírtam ezt is megemlítem. A család vagyonát tekintve azt mondanám a magyar átlaghoz képest nem állunk rosszul. Nagyságrendileg 300-400 millió forint vagyona van a szűk (5 fő) családnak, ami 5 ingatlanból 2 erdőből áll. Plusz az ingóságok, de azt nem tartom olyan komoly értéknek, pl. az autóink értéke összesen jó ha 6-8 millió forint. A környéken ahol lakok, ez bagatell, 15-30 milliós autókkal járják az emberek a várost.

Igen a mamahotel. Talán ezt nem tartom annyira gáznak, tekintettel az albérlet -és ingatlanárakra. Meg minek is költözzek el egyedül, hogy a mostaninál is magányosabb legyek? Félreértés ne essék, nem szorulok mindenben anyukámra, minden háztartási feladatot ellátok ha ők esetleg elutaznak nyaralni vagy hasonló.

Az utóbbi időben elhatároztam, hogy lediétázok és kockás hasat szeretnék ami idén nyáron össze is jött, nagyon büszke voltam magamra. Odafigyelek a külsőmre, drága parfüm, amennyire lehet divatos ruhák. De mit sem ér ha belül ugyanannak a kövér kisgyereknek érzem magam…. Once a fat kid, always a fat kid…

Sose volt barátnőm. Sose voltam még szerelmes.

Ki lehet törni ebből az állapotból? Valakinek sikerült? Ha igen, megosztaná velem a tapasztalatait?

Ha valaki igényli küldök privátban képet magamról.

25/F