Nők! Ha nem tetszik nektek az ország gazdasági helyzete, miért nem szereztek magatoknak egy gazdag nyugat-európai férjet?

Nem kölyökkutya vagyok, akit valaki "magához vesz". Másrészt, ugyan sok gond van itthon, de nekem speciel kellemes az életszínvonalam egyedül is. Ha párt keresek, akkor szerelmet, társat keresek, nem eltartót. Emellett nekem fontos az azonos anyanyelv és kultúrális háttér és nem élnék szívesen külföldön. Ha erre vágynék, már nem itthon laknék.

Szóval az, hogy anyagilag (esetleg) könnyebb lenne, nem elég nekem.

Mert nem arra várok, hogy valaki pátyolgasson és trófeafeleség legyek addig amíg nem lesz terhes pocakom és csíkjaim, mert utána már nem lehet mutogatni, majd mivel eltartott voltam válással kidobnak az utcára.

Hanem magam teremtem meg azt az életszínvonalat és karrierutat, ami engem hosszú távon kiszolgál anélkül, hogy máson múljon a megélhetésem.

Nem arra vágyok, hogy eltartson valaki bizonyos ideig, hanem hogy úgy élhessek normális életszínvonalon, hogy abba a társammal egyenrangú felekként teszünk bele nagyjából ugyanannyit. Harmonikus, boldog kapcsolat, amiben egyikünk sem szolga, dísz, játékszer.

A gazdasági helyzeten kívül sok egyéb sem tetszett, pl. hogy a hatalmon lévők mindent privatizáltak maguknak és a haverjaiknak, de egy szerencsétlen kisvállalkozást is úgy ellehetetlenítenek mindenféle szabállyal, büntetéssel, retorzióval, hogy szinte esélyed se legyen élni, ha nem vagy egy multicég alkalmazottja. Én elmentem jó 10 éve az országból, dolgoztam, spóroltam és elértem egy nekem megfelelő életszínvonalat. Ezután találtam egy külföldi férfit, aki láss csodát, nem gazdag, egyformán is keresünk (egy cégnél dolgozunk). Most sem várom, hogy eltartson, együtt közösen tartjuk el magunkat, jókat eszünk, néha nyaralunk, nem rettegünk a számláktól, hónap végén is belefér heti egy étterem.

Nincs bajom a magyar férfiakkal sem, érzelmek alapján tudok kapcsolatot létesíteni, egyszerűen őbelé szerettem bele.