Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire értetek egyet az alábbi gondolatmenettel?
Többé-kevésbé mindenki számára ismert tény, hogy manapság jóval nehezebb a pártalálás, mint a korábbi évtizedekben. Nem csak itt az oldalon ismert, de számos cikk, tanulmány is foglalkozott már a témával, sőt az RTL egyik párkereső műsorának végén is úgy zárták a műsorvezetők a műsort, hogy örülnek, hogy sikerült néhány párt összeboronálni, mert manapság nagyon nehéz a pártalálás. Ezért mondom, ez egy viszonylag elfogadott tény.
És akkor jöjjön a lényeg: a női nem legfőbb panasza a férfiakkal szemben az, hogy azért szakítanak, válnak, vagy maradnak inkább egyedül, mert a férfiak nem becsülik meg őket, rendszeresen kikacsintgatnak a kapcsolatból, társkeresőznek házasként, stb. Ez úgy 10-ből 8-9 nő elsőszámú panasza. Vagyis: a legtöbb nő kizárólagosságot követel(ne) a párjától, hogy ő legyen a legfontosabb a férfi számára, azonban ezt csak nagyon kevés férfi képes nyújtani, ami még számomra is döbbenetes, pedig én is férfi vagyok (30 F). Ezen a ponton a két nem között óriási feszültség keletkezik, és el is érkeztünk ahhoz, hogy a nők inkább tömegesen az egyedüllétet választják. Véleményem szerint ez a mai sanyarú társkeresési helyzet pontosan ennek köszönhető (legalábbis dobogós helyen van, az biztos).
Ti is úgy látjátok, hogy a férfiak számára ez most egy komoly lecke lesz ahhoz, hogy a jövőben kétszer is átgondolják, mennyire becsüljék meg azt, aki szereti őket, ragaszkodik hozzájuk, és nem NŐK-ben, hanem NŐ-ben (egyetlen nőben) gondolkozzanak, vagyis megadják az adott nőnek, amire vágyik (őszinte elköteleződés, szerelem)? Azt az érvet nem fogadom el, hogy „biológia” meg „evolúció”, mert az ember azért ember, mert tudata van, képes uralkodni az ösztönein. Én is tudnék így gondolkodni, hogy „nem tehetek róla, hogy más nők is érdekelnek, mert így vagyok összerakva”, hanem megadom a páromnak, amire leginkább vágyik: a kizárólagosságot, hogy ő számomra a legfontosabb, és tisztelem annyira, hogy nem okozok neki életre szóló lelki traumát azzal, hogy pusztán ösztönből kikacsintgatok (pedig nekem még lenne is rá módom). De más férfiak (többség) miért nem így gondolkodik? Miért csodálkozunk akkor, hogy 30 fölött tömegesen válnak a nők lelki sérültté, ha bő többségük ezt tapasztalta a kapcsolataiban, és még magasabbra teszik a lécet, még erősebben szűrnek, vagy véglegesen lemondanak a szerelemről?
válasza:Nem csak a férfiak csalják meg a nőket, hanem fordítva is.
És nem, messze nem ez a fő ok.
válasza:+ Vagyis: a legtöbb nő kizárólagosságot követel(ne) a párjától, hogy ő legyen a legfontosabb a férfi számára, azonban ezt csak nagyon kevés férfi képes nyújtani"
Bogárka, ha olyan nehéz nőt találni, akkor mégis hogyan dug félre ez a rengeteg férfi? :D
válasza:Nem a pártalálás nehezebb, hanem a családalapítás. Válságban van a család intézménye, a közösségek, egyre több a magányos ember. Ez pedig egyáltalán nem az ember természetes állapota.
"Normális" állapot az lenne, hogy nagy családok, klánok alkotják a közönsséget, egymást segítve és egymásra támaszkodva. Többé-kevésbé együtt élve. Ahogy mondják: egy gyerek felneveléséhez egy falu is kevés. De valahogy pont ez lenne a lényeg.
Kezdve a terhesség alatti érzékeny, kiszolgáltatott helyzettel, ahol nem csak a férj, de a tapasztaltabb nőrokonok is zsizsegnek a kismama körül. Nem is beszélve a gyerekágyról, amikor hetekig tartó kiszolgáltatott helyzetben van a nő. Mondjuk vadászni meg gyűjtögetni hétszentség, hogy nem tudna, egy mellén 0-24 csüngő, ordító újszülöttel, miközben még vérzik meg görcsöl.
Az is egy teljesen normális állapot, hogy a társadalomba visszatérés akkor lehetséges, ha a kisgyerek felügyeletét más is átveszi. Részben ezt pótolja ma a bölcsi és az óvoda. (Ami teljesen jó is lenne, ha az anya részmunkaidős állást is tudna vállalni, és 10 gyerekre jutna 2-3 nevelő, nem 25-re 1. De ez más kérdés.)
Aztán jön az iskola, ahol már érezhetően elkezd leválni a gyerek is a szülőkről. Régen teljesen elfogadott volt, hogy a rendetlen kölkökre rászólt a szomszéd vagy a házmester. Ma örülhet, ha egy csapat kamasz nem veri össze... De ez is más kérdés volt.
Alapvetően azért van válságban ez az egész, mert a család fogalma megváltozott. Régen ebbe tényleg egy klán beletartozott. Anyós, após, testvérek, azok gyerekei, párjai, stb. Sokkal nagyobb volt az összetartás. Nem volt vége a világnak, ha a nő egyedül maradt a gyerekekkel. Ettől még ugyanúgy klán részei voltak, nem volt kérdés, hogy lesz-e hol lakni, lesz-e mit enni, ki vigyáz a gyerekre, amíg a földeken dolgozik.
Nem volt kérdés, hogy ha a férj vagy a feleség egy kis kúrásra elugrik a szalmakazal mögé, hogy este hazatér-e a családhoz és felneveli-e a saját(nak vélt) gyerekét.
Ehelyett ma mi van? Összejönnek, egy párt alkotnak, és az egyik élete jobb lesz, a másiké meg rosszabb. Ez a másik pedig többnyire (de nem mindig!) a nő. A nő, aki egyedül viseli gondját a gyereknek 20-25 évig (magadnak szülted, ugyebár), aki még mindig viszi a háztartás oroszlánrészét, akinek főzni kell, aki nem talál munkát kisgyerekes anyaként, aki hozza-viszi a gyereket, aki kétszer annyit kell dolgozzon, hogy a munkában elismerjék, és aki megvetés tárgya lesz, ha 40 évesen egyedül marad két gyerekkel, mert a férje kidobja egy 20 éves punciért, a 20 éves punci meg megint csak megvetés tárgyává válik. Egyedül a pasi lesz irigylésre méltó, hisz tud puncit szerezni.
Most őszintén, melyik nőnek hiányzik ez? Önmagában a szex meg nem annyira nagy élvezet, hogy megérje érte végigkínlódni ezt az egészet. Főleg ahogy a legtöbb pasi pár év múlva hozzááll...
A nők csak azt látják, hogy a tartós kapcsolat, pláne a gyerekvállalás, rontja az életminőséget. Erre rátesz egy lapáttal, hogy a gyerek utáni természetes vágy is szégyellnivaló lett. (Lásd itt hogy írnak róla...)
Viszont a nők társadalmi hálója általában jobb. Eleve a többségnek ott a gyerek(ék), tehát már nincs egyedül. Szülők, testvérek, legjobb barátnő, kollégák, de a bolti eladóval vagy a buszsofőrrel is minden nap váltanak két kedves szót. Nem hajtja őket a kényszer, hogy kell valaki, akihez szólni lehet, meg akivel rendszeresen van szex.
Egész idáig az anyagi kiszolgáltatottság miatt volt "muszáj" házasodni, gyereket vállalni. Ma már nem hogy ez nem áll fent, de egyenesen szégyen, ha ezért ismerkedik. Igazából már lassan az is szégyen, ha az első randin elvárja, hogy a pasi egy kávét kifizessen. Legyen anyagilag is erős, független, önálló!
Oké. De akkor mi marad a nőknek ebből az egészből? Csak a szerelem így önmagában. Ami jön meg megy, elmúlik, meg rosszkor és rossz emberrel lángol fel. Hát persze, hogy egyre többen ragaszkodnak hozzá betegesen.
válasza:A kérdés szövege teljes félreértés.
A nők elszállt igényei (a férfi külsejét illetően) az oka a szingliségnek.
A nők okozzák a férfiak, és a saját szingliségüket is.
válasza: válasza:Hát nem tudom, akkor én baromi szerencsétlen vagyok, mert nőként a legkevésbé sem hiszek a monogámiában, mégis sikerült ultramonogám felfogású férfiakkal összejönnöm. :D
Szerintem az a gond, hogy a férfiaknak csak addig tetszik a nyitott párkapcsolat elképzelése, amíg a másfelé kacsintgatás az ő privilégiumuk. Amint a nő tartana igényt erre, hirtelen baromi hűséges kiskutyákká transzformálódnak.
válasza: válasza: válasza:16. "Szerintem az a gond, hogy a férfiaknak csak addig tetszik a nyitott párkapcsolat elképzelése, amíg a másfelé kacsintgatás az ő privilégiumuk. Amint a nő tartana igényt erre, hirtelen baromi hűséges kiskutyákká transzformálódnak."
Hány ilyet olvastam redditen, hogy a férj nagyon űzte a feleséget, hogy legyen nyitott a házasság, aztán mikor eltelt pár hónap és azt látta, hogy a feleség bármikor talál magának valakit, neki pedig még egy kósza flört sem jött össze, akkor hirtelen mind könyörögni kezdett a zárt kapcsolatért...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!