Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Visszautasítottam egy pasit, mert tetoválása van, ezért alpári módon kezdett el beszélni velem. Miért kell ezen így kiakadni?
Nekem alapvető elvárásom, hogy a férfi, akivel járok és aki hosszútávon akár a társam is lesz ne legyen tetoválva. Tudom előítéletes vagyok, de okom van rá. A barátaim közt sincs tetovált ember, egyszerűen visszataszító számomra és úgy vélem, hogy értelmes emberek nem tetováltatnak. Tudom, ez sokaknak nem tetszik de ez van. Persze ezt így nem mondom ki soha, ez csak a magánvéleményem, illetve az ismerőseim véleménye is. Egyes pasik meg kövér nőkkel nem akarnak járni, szóval mindenkinek lehetnek elvárásaik a társa külsejét illetően.
A múltkor viszont megismerkedtem egy pasival, látszott, hogy többet akar, hagytam. Aztán mikor kiderült, hogy van tetoválása, udvariasan megmondtam, hogy bocsi, de én nem szeretnék tetovált férfivel járni. Nem mondtam el hogy miért, csak ennyit. Erre úgy kiakadt, olyan ordenáré módon kezdett el beszélni velem, hogy csak lestem. Mindennek elhordott, mert hogy ennek nincs jelentősége, és hogy neki ez fontos, stb. Ettől a ponttól kezdve persze már totál visszataszító volt az ürge, örültem is hogy kiderült a jelleme legalább az elején. Arról nem is beszélve, hogy csak ráerősített az előítéletemre is.
De miért kell azon így kiakadni, ha az ember nem akar valamilyen külső jeggyel rendelkező emberrel járni, ami nem is születési adottság, tehát azt sem lehet mondani, hogy nem tehet róla. Miért kell ezért így beszélni rögtön a másikkal?
"Szóval a világ szégyene vagyok, mert nem tetováltatok."
Az vagy, de nem azért mert nincs tetkod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!