Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Visszautasítottam egy pasit, mert tetoválása van, ezért alpári módon kezdett el beszélni velem. Miért kell ezen így kiakadni?
Nekem alapvető elvárásom, hogy a férfi, akivel járok és aki hosszútávon akár a társam is lesz ne legyen tetoválva. Tudom előítéletes vagyok, de okom van rá. A barátaim közt sincs tetovált ember, egyszerűen visszataszító számomra és úgy vélem, hogy értelmes emberek nem tetováltatnak. Tudom, ez sokaknak nem tetszik de ez van. Persze ezt így nem mondom ki soha, ez csak a magánvéleményem, illetve az ismerőseim véleménye is. Egyes pasik meg kövér nőkkel nem akarnak járni, szóval mindenkinek lehetnek elvárásaik a társa külsejét illetően.
A múltkor viszont megismerkedtem egy pasival, látszott, hogy többet akar, hagytam. Aztán mikor kiderült, hogy van tetoválása, udvariasan megmondtam, hogy bocsi, de én nem szeretnék tetovált férfivel járni. Nem mondtam el hogy miért, csak ennyit. Erre úgy kiakadt, olyan ordenáré módon kezdett el beszélni velem, hogy csak lestem. Mindennek elhordott, mert hogy ennek nincs jelentősége, és hogy neki ez fontos, stb. Ettől a ponttól kezdve persze már totál visszataszító volt az ürge, örültem is hogy kiderült a jelleme legalább az elején. Arról nem is beszélve, hogy csak ráerősített az előítéletemre is.
De miért kell azon így kiakadni, ha az ember nem akar valamilyen külső jeggyel rendelkező emberrel járni, ami nem is születési adottság, tehát azt sem lehet mondani, hogy nem tehet róla. Miért kell ezért így beszélni rögtön a másikkal?
"Szeirntem buta és előítéletes vagy"
EZ se nem butaság, se nem előítélettség. És nem mindegy, hogy van egy kisebb tetkója valahol, vagy szét van varrva. Ez utóbbi nekem taszító.
“ úgy vélem, hogy értelmes emberek nem tetováltatnak”
Ilyet azért ne jelents ki! Apukámnak volt 1-2 kicsi tetoválása amit még a 70 es években csináltatott. És hidd el nagyon okos ember volt. És vezető is volt az egyik munkahelyén.
De így 30 as nőként én is azon a véleményen vagyok hogy a mai korban , divatból tetovált férfiakat én is elutasítom. Alapból nem tetszik a dolog.
#6: Előítéletes vagyok? Lehet. Vállalom is, mert le is írtam. És nem csak ebben, megnyugtathatlak. De ez az eset is csak ráerősített, hogy okkal. De te is, mert rögtön butának nevezel. Van diplomám, normális állásom, átlagos életkörülményeim. És próbálok helyesen írni, ellentétben az emberek többségével, akiknek igényük sincs rá.
Miért vagyok szerinted buta? Mert nem akarok magamnak egy olyan pasit, aki nem bírja elviselni, ha valaki nem akar tetovált társat és emiatt rögtön alpárira vált? Ha nem lett volna tetoválása és ezt a stílust más miatt dobja be a későbbiekben, akkor sem akartam volna, csak akkor később rúgom ki és elpazaroltam volna rá feleslegesen egy csomó időt.
14
Hiába hisztizel, konkrétan leírtam, hogy GÁZ, amit a pasi művelt, úgyhogy ne szalmabábozz. Nem állítottam, hogy vele kellene lenned.
A felháborodásodat voszont nem értem. Te előítéletes vagy a tetovált emebrekkel szemben, én pedig ostobábak tartalak emiatt.
Neked szabad negatív véleményt alkotni, nekem meg nem? Hát hol élünk?
Ja és ezt tényleg úgy mondom, hogy nekem sem feltétlenül stílusom a tetoválás.
16
Én a korlátolt gondolkodásod miatt tartalak butának, te meg azért nézel le egy széles csoportot, mert van egy (vagy több) tetoválásuk. Én nem előítéletes vagyok, hanem egy nagyonis konkrét megnyilvánulásod miatt úgy vélem, hogy ostoba vagy. Nem azért, mert piros cipő van rajtad vagy mert szőkére festetted a hajad, hanem azért, amit MONDASZ. Vili?
Ha nem tartod magad ostobának, akkor bizonyára érted a különbséget.
És mielőtt újabb szalmabábozásba kezdenél, természetesen jogod van úgy válogatni a férfiak közt, ahogy akarsz, az említett pasi meg egy gyökér volt, akiért tetkóval vagy anélkül nem kár.
#17: Jól van, most már veled is előítéletes vagyok, mert folyamatosan pocskondiázol, mindezt teljesen ismertlenül. Nem értem mi a jó neked ebben, de ennél nagyobb örömöd ne legyen.
A kérdés nem erről szólt, hanem hogy miért kell úgy kiakadni, ha az ember nemet mond.
18
Nem érted az "előítélet" szó jelentését, de sebaj.
Úgy látom, nem vagy képes elviselni, ha valaki rossz véleménnyel van rólad. Deee...hol is láttunk hasonlót? :D Ja igen, a tetkós pasinál. Kb pont olyna vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!