Vannak itt olyan hölgyek, akiket már utoasítottak vissza ? Elmesélnétek a sztorit ? Nagyon cikinek éreztétek ? Hogy vallottátok be , milyen körülmények közt az érzéseiteket ? Sokáig tartott kiheverni az elutasítást ?

Egyszer találkozgattam 10 hónapig egy pasival akibe szerelmes voltam. Benne volt a sétában, benne volt a szexben, de féltette a szabadságát és mondta is hogy nem akar elköteleződni mert ő már volt házas…

Nem mutatott be a szüleinek sem.

Nem is udvarolt.

Addig amíg reménykedtem és találkozgattam vele , nagyon rossz volt, mert minden önbizalmamat elveszítettem így.

Azt hiszem hogy nem szerette a nőket. Sokat találkozott a barátjával , rám csak heti egyszer volt ideje és persze csak nálam voltunk.

Amikor már eldöntöttem hogy véget vetek a hülyeségnek addigra teljesen kiábrándult, kijózanodott voltam.

Egyszer úgy keltem fel reggel hogy :

eleget reménykedtem ,

eleget vártam, leamortizálódtam teljesen , hülyének , csúnyának és értéktelennek éreztem magam.

/Pedig azt az elvet vallom hogy aki mellett így érzem magam, az mérgező./

A szakítás egyszerű volt: este várta hogy találkozzunk, de nem jelentkeztem. Kérte hogy akkor írjam meg hogy vége, visszaírtam hogy jó , legyen vége.

Vártam 2 hetet hogy talán megkérdezi hogy miért ( itt még mindig reménykedtem🤦🏼‍♀️, de nem kérdezett semmit. Így töröltem a vibert.

Végig rideg és fagyos volt, a szakítás is ilyen lett vele. Érzelem mentes.

Oho de mennyi. Volt aki kitalálta hogy csak ismerkedjünk, találkozna más lányokkal, aztán ghostolt majd havonta egyszer keresett.

Volt aki első pàr randi után ghostolt mindennel együtt úgy, hogy előtte még nyivákolt hogy milyen depis és úgy örül hogy őszintén kiöntheti nekem a lelkét.

Az azért jobban fájt mikor a pasi kitalálta hogy nem alkalmizik ő se és komolyat keres, majd az első szex után ignorált. Nem is fájt, mérges voltam és nagyon piszkosnak éreztem magam, utálom az alkalmi kapcsolatokat.

Tiniként sokszor beleestem az ilyesmibe, ma már okosabban filterezek talán, de még mostanában is megesik.