Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen módon lehetne kiegyenlíteni a párkapcsolati piacot?
Hagyjuk a mellébeszélést, nem is kell rondának lenni, ma már egy átlagos férfi is gyakorlatilag esélytelen Tinderen, míg egy hasonlóan "semmi extra" nő éjjel-nappal válogathat a próbálkozók közül.
Ahogy nőtt a nők szabadsága, úgy okoznak egyre több kárt a világban. A férfiak boldogtalanok, magányosak és már teljesen kiábrándultak a nőkből, a nők pedig hosszú távon szintén boldogtalanok és frusztráltak, mert csak az ösztöneikre és a pillanatnyi élvezetekre képesek fókuszálni, és nem látják be, hogy alapjaiban kellene újragondolni az értékeiket.
Világos, hogy de facto senkit nem lehet rákényszeríteni valaki másra, de a jogoknak akkor és addig van értelme, amíg az azt élvezők legalább kárt nem okoznak vele. Nyilvánvaló, hogy ezen a ponton már bőven túl vagyunk.
Nincs ugyan kimondva, de mindenki tudja, hogy csak a nők választhatnak. Az, hogy a szexuális forradalommal a férfiaktól néhány évtized alatt gyakorlatilag elvették a nők a választás jogát, ugyanannyira elviselhetetlen és megbocsáthatatlan, mintha holnap a nőktől is elvennénk.
Talán érdemes lenne racionális elvek alapján szabályozni ezt a katasztrofális helyzetet, amit a nők túlzott szabadsága előidézett. csak az a kérdés, hogy hogyan?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#110
Mielőtt az ostoba feminista törekvések tönkretették volna a társkeresést ez volt a jól bevált módszer évezredeken keresztül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
112
De hát miért gondolod, hogy előző évszázadokban kevesebb támogató társ létezett mint most? Amikor a használás, verés, átverés ennyire hétköznapi. Ennyire jó lenne nektek nőknek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"ez volt a jól bevált módszer évezredeken keresztül."
Menj vissza a barlangba, az is bevált jó pár ezer évig. Úgyis odavaló vagy. Internet is minek. ELvoltunk nélküle sok ezer évig, most meg mindenki oszthatja a baromságait.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
110-es vagyok
111-es ahogy írták is előttem, menj vissza a barlangba, vadássz, kíváncsi vagyok meddig lennél életben a jól bevált módszereiddel. Szomorú, hogy te tudnál úgy élvezkedni akár szexuális együttlét alatt, hogy a nőnek alattad kicsordul a könnye, annyira nem akarja az egészet. Lelketlen vagytok, magatokat mégis olyan jó, kedves, értékes embernek állítjátok be.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#114 #115 #116
Az akkori helyzetben még mindig jobb volt mert minden férfinek jutott nő. Most meg férfiak milliói lettek magányra kárhoztatva a nők mérhetetlen igényei miatt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# Kinek volt jobb? Senkinek csak a selejt férfiaknak.
Mik vagyunk mi valami kenyerek amit osztanak hogy "mindenkinek jutott"?
Csúnya nő most is jutna az inceleknek csak nekik nem kell.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
117
Kinek volt jobb?
Nektek pasiknak... mint írtam megint arról van szó, hogy a pasiknak mi jár, mi illet titeket. De a nők le vannak to....
Nem magányra vagytok kárhoztatva, nem egy üres szobában ültek egyedül. Ha magányos vagy vegyél állatot, légy a családoddal, haverokkal fogadj örökbe gyermeket. Ja, hogy nem ez a baj? A szex mentes élet inkább? Na ugye, az a baj, hogy nem fekszik alátok minden este egy számotokra kívánatos nő. De ha már beszélgetni, programot szervezni, foglalkozni kell a nővel, kell a fenének...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"mennyire természetes, hogy bele kényszerítetek bárkit olyan helyzetbe, amitől kifordul a gyomra? Ez talán természetes?"
Ezt ugy hivjak, hogy tarsadalmi felelossegvallalas.
Nekem is kifordul a gyomrom a malathion-tol, oszt? Most akko' sajnalni fogsz engem????
39F incel
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!