Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Létezhet, hogy egy férfi csak a külseje miatt nem kell senkinek?
30 éves vagyok. Nagyjából 7-8 éve szinte folyamatosan fent vagyok társkeresőkön. Tanultam egy időben hangszeren játszani, vannak állataim és érdekelnek is (igaz, nem a kutyuscicus-vonalon, még ha bírom is őket is persze, hanem a hüllők és a rovarok a nagy kedvenceim), szeretek vezetni, nagy járműre is van jogsim, nem dohányzok. Nyelveket tanulok, és érdekel csomó minden más is, még ha filmek-sorozatok-könyvek terén teljesen műveletlen is vagyok. Eddig kis túlzással minden nő álma is lehetnék, legalábbis ez totál beillik abba a sorba, amit a csajok (ebben a korban egyáltalán mi a jó megnevezés?) elvárásként, de legalábbis imponáló tényezőként szoktak felhozni a férfiakkal szemben az egyértelmű "legyen udvarias, legyen kedves" mellett.
Na most ehhez képest egy kezemen meg tudom számolni, hogy ennyi év leforgása alatt hány beszélgetésem lett, nemhogy még hány randim. Egyetlen féléves kapcsolatom akadt, ez tény, de a végén gyanúsan kamu indokkal lettem elzavarva. Kipróbáltam már mindenféle külsőt (ing/póló, szemüvegben/anélkül, szakáll/borosta/semmi, rövid haj/lenyalt haj/Pidgeotto-haj), és ezek szinte mindegyike fent is van a képeim közt, egyfajta "lehet válogatni!" jeligére, hátha mindenki talál magának legalább egy olyan képet, amin tetszek. Spoiler alert: nem. Eddig még nem talált szinte senki sem. Számtalanszor regisztráltam már újra az összes társkeresőre, mondom hátha ezúttal egymásra találunk valakivel - és semmi. Legújabban egészen konkrétan NULLA matchem van, lakóhelyem 100 km-es körzetének szinte összes 24-36 éves nőjének jobbra húzása után. Mivel ez annyira szürreális már, hogy tényleg nehéz elhinni, így egy ideig arra gondoltam, hogy biztos csak rendszerhiba - na de minden társkeresőn, minden regisztrációmkor? Nem fogok hazudni: volt már néhány lájkom, meg korábban matchem is (bár mindez közel egy évtized alatt is 30 alatti szám), de kiktől? Olyanok húztak jobbra, akik... hát nem tudom, hogy lehet ezt polkorrekten megfogalmazni, de maradjunk annyiban, hogy "inkább nem" (márpedig nagyon alacsony nálam a léc külső terén ennyi idő után), illetve olyanokkal álltunk párba, akik totál komolytalanok voltak és vagy nem is válaszoltak, vagy 2 mondat után tűntek el, vagy ami egy még újabb divat lehet: randira elhívásra nem válaszoltak és egy örök életre ghostoltak. Tehát nevezhetjük őket talán a legkomolytalanabbaknak is. Facebookon ha ráírok valakire, legjobb esetben elutasítást kapok, de inkább nemválaszt/tiltást, élőben meg elvből nem is próbálkozok. Minek, ott tán hirtelen jóképű, magas dumagéppé válnék? Dehogy, ráadásul egész biztosan kiderülne rövid úton, hogy amúgy a hölgy régesrég foglalt és azt hitte, csak barátkozok.
Még úgy 22-24 éves koromban -bár kétségbe voltam már esve, de- úgy gondoltam, hogy nem sokáig fog tartani már ez a tapasztalatlanság, szinte matematikailag is nulla az esély rá. Azóta rengeteget változtam, az igénytelenséget és az általános, minden felé kiterjedő érdektelenséget legyőztem, nem mellesleg fogytam tök fölöslegesen 30 kilót - mind-mind teljesen hiába. Arra, hogy a harmadik évtizedemet megkezdve is szinte ugyanott tartsak, mint húszas éveim elején... hát erre a legextrémebb, legnyomasztóbb, legfélelmetesebb rémálmaimban sem számítottam volna. Fura, mert többen azt mondták (ismerősök, fórumokon, Facebookon, vagy épp itt megkérdezett emberek), hogy, idézem, "semmi baj velem", de nyilvánvalóan ez kegyes hazugság, mert ha ennyire nem lenne velem semmi baj, akkor már házas lennék ebben a korban, de minimum komoly jelöltem lenne. Vagy még ha az sem, hát akkor sem a szó szerinti levegőnek nézés lenne a valóság.
A feltételezésemet, miszerint okádékul nézek ki, bárhogy és bármivel is próbálkozzak, alátámasztják a döbbenetesen depresszív Photofeeleres értékeléseim is. De kérdem én: tényleg létezik az, hogy ennyi idő alatt, több tízezer(!) jobbra húzás után is csak és kizárólag a külsőm miatt ne kelljek senkinek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Most akkor ismered magadat vagy sem? :) Azt mondod, hiányzik a visszajelzés arról, mi a baj veled, mert csak abból lehetne tudnod. De antiszoc vagy és ezen nem akarsz változtatni, mert nem érsz rá (miért is nem?). Akkor igazából mindegy, milyen a külsőd, ez biztos, hogy probléma. Ráadásul hogyan tudhatod, hogy kit keresel, ha nem tudod, ki vagy?
Az ember nincs kész sosem, az élet folyamatos tanulás és jobb esetben folyamatos felülvizsgálata annak az útnak, amin jársz. Ez a belátás képessége. Ami nem "kardba-dőlést" jelenti az önsajnálattól, hanem hogy képes vagyok változtatni a nézőpontomon. Nem félek felvállalni, ha nem volt igazam még akkor se, ha valamibe hiába feccöltem 30 évet, belátom, hogy ez nem vezetett sehová. És ahelyett, hogy félek attól, hogy elveszítem önmagam, hiteltelen leszek a saját szememben, nem ragaszkodom tovább az ismert posványhoz, hanem kilépek az ismeretlenbe és esélyt adok magamnak arra, hogy újat tanuljak magamról.
Ismerem magamat, igen, olyannyira, hogy nem is értem most ezt a hozzászólást úgy igazság szerint. :D Egyet magyarázz meg légy szíves: miért állsz be te is azok közé, akik -bár szerénytelenség, de mégis magamat kell idéznem- "hüledeznek, meg majdhogynem infarktust kapnak mások, amikor elmondom, hogy aszociális vagyok és nem érdekelt sosem a társaságba járás"? :D Miért olyan hihetetlen, miért olyan rémisztő mindez? Számomra meg a szélsőségesen extrovertált emberek rémisztőek, hihetetlenek, de inkább idegesítőek, akik egy koncertre, egy városnézésre, egy állatkertbe, vagy úgy en bloc sehova nem tudnak elmenni egyedül. És teljességgel kizárt, hogy ez lenne velem a baj. Benne vagyok jó néhány csoportban Facebookon, és megszámlálhatatlanul sok nő van, aki pontosan ugyanannyira aszociális (nem anti~, az nagyon más), mint én, úgyhogy egyértelműen van erre is kereslet. Az pedig nem elvi kérdés, hogy a szó szoros értelmében fizikailag lefáraszt az, ha társaságban kell lennem, hogy 10 perc után érezhetően frusztrált és egyenesen ideges leszek; hanem ilyen vagyok. Ezt nem "eldöntöttem" (bár az biztos, hogy nagyon a fején találtad a szöget azzal, hogy még ha ez csak egy bebeszélt dolog lenne, akkor se igazán lennék hajlandó ezen változtatni, mert valóban hiteltelennek érezném magam).
Annyit esetleg alá tudok írni, hogy sokan baráti körből ismerkedtek, valóban, ez mondjuk 1%-kal növelné az esélyeimet - viszont, halló!, holnapután már 2024-et írunk, bőven az internet korát éljük! Az meg megint más kérdés, hogy van egy haverom (az egyetlen, vele is csak úgymond hagyományból tartom a kapcsolatot), aki bár szintén introvertált, de megerőltetve magát eljár társaságba, pont azért, hogy hátha így lesz valakije. Pechjére viszont ő sem néz ki túl jól. Hát... ő is fölöslegesen kapálózik immáron 3 éve. Mindenesetre ugyanúgy, ahogyan a magukat szociálisnak valló nők nem tudnának velem mit kezdeni, úgy én se velük, szóval itt a mondás klasszikus értelmében véve nem is egymást keresnénk.
(Egyébiránt attól függetlenül, hogy nem sok mindennel értek egyet az általad leírtak közül, az mindenképp elismerendő, hogy érdekes gondolataid vannak, normálisan megfogalmazva, és még a helyesírásod is rendben van. Ez mind ritkaságszámba megy itt!)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Amúgy őszintén te alapbol egyáltalán akartál bármit is kérdezni? Mert írod ezeket az esszéket és inkább az jön le hogy csak rantelni akarsz, razuditani az itteni emberekre mindent ami benned van, minden fájdalmat, minden panaszt, minden problémát.
Nekem nem baj ha ez a helyzet, csak akkor légyszi jelezd, mert utána nem írnak az emberek válaszokat hiszen eleve nem az a célod hogy választ kapjál. De így kicsit őket is atbaxod meg amúgy eleve ez egy kérdés-válasz oldal tudtommal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hogy senkinek, az túlzás.
Valahol mindenkinek helye van a világban, és párja is, akit előbb-utóbb megtalál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Most majdnem elkezdtem fennhangon kikérni magamnak, hogy "az aszociális jellem nem személyiségzavar!", de rákeresve legnagyobb döbbenetemre tényleg akként szokás kezelni. Elég fura, nem gondoltam volna... Mindenesetre nagy tényfeltárás nem kell hozzá: egyetemista koromig nagyon kövér voltam (most is van rajtam 5-8 kiló, de az statisztikai hibahatáron belül esik még saját véleményem szerint), emiatt vertek meg más módon inzultáltak úgy 8-10 éven át. Aztán jöttek a "barátaim", akiktől annyit kértem (már akkor!!! tizenpár éve, jelezném!), hogy mutassanak be szingli lányismerősüknek - majd ez nehezükre esett. Itt már végképp csalódtam az "barátokban", és nem is véletlen, hogy azóta se tartok rájuk igényt, de maguk az emberek felé az undort, bármilyen röhejes is legyen, ez az oldal váltotta ki belőlem végleg. Egy ideig gyűjtöttem is az itt kapott, okádék stílusban írt beszólásokat, a végtelenül sértő, egy mondatból felállított pszichoanalíziseket, a maró, gúnyos cinizmusokat és a mérhetetlen rosszindulatot. Például: "miért, most őszintén, mit lehetne benned szeretnie egy nőnek?", vagy "hú, ilyenkor örülök, hogy működik a természetes kiválasztódás - nem is fogsz szaporodni szerencsére". Nyilván tudom, hogy ezek a legalja söpredék trollok, meg azok a beképzelt idióták, akik a való életben egy fabatkát nem érnek emberileg, és itt élik ki magukat, illetve, akiknek a szavára nemhogy adni nem lenne szabad, hanem még elolvasni se kellene a fröcsögéseiket, de azért elgondolkodtató: ez lappang legbelül tényleg az emberekben? Hát én ezekkel nem annyira akarok akkor egy légtérben lenni! Evidens még előttem is persze az is, hogy én vagyok a legnagyobb kretén, amiért még ezeket egy ideig .txt-be kigyűjtve el is mentettem, de azért egy pár percnyi elmélkedést megér a téma.
Na mindegy, ezért vagyok aszociális. És nem érzem azt, hogy emiatt kevesebbet érnék.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Na most már hozzászólok. Egy mondathoz konkrétan vagyis "mutassanak be szingli lányismerősüknek - majd ez nehezükre esett." szóval neked azért nincsenek barátaid mert nem voltak hajlandóak neked a kerítőt játszani? Nyilván tudták miért akarsz szingli ismerőseikkel találkozni és ebben nem akartak részt venni. Mármint abban, hogy te esetleg nyomulni fogsz rájuk az illető pedig tőlük vehetné rossz néven. Vagyis ha belemennek esetleg az ismerős haragudhatna meg rájuk, hogy azzal a szándékkal ismertettek össze, hogy neked legyen lehetőséged bepróbálkozni. Ne haragudj de nekem pasiként sem tetszene, ha valaki ismerősöm azzal a szándékkal hívna meg valahová, hogy az ő szingli ismerőse, akiről én semmit nem tudok, azt sem tudom tetszik e egyáltalán, kicsoda - micsoda, de az meg feni rám a fogát és megprobálna összehozni vele. Azért nem kicsit lenne sértő, hogy a tudtom nélkül, mondhatni átverve engem odavisznek valakinek.
És akkor te vagy rájuk meg sértődve. Ahogy olvasok itt veled tényleg vannak bajok, ne is csodálkozz, hogy nem talált rád senki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!