Az rendben van, ha csak a csendes, kevés baráttal rendelkező, picit félénkebb férfiakkal tudok hosszú és jó párkapcsolatot kialakítani?

Erre jöttem rá. Én extrovertált vagyok, fiatalon bulizós voltam, bátor vagyok, könnyen irányítom a dolgokat (most nem arra gondolok hogy embereket, csak pl elintézem amit elkel, nem halogatom, nem félek tőle). Az első 3 barátom introvertált, félénk volt, kevés baráttal, csendesek voltak. Sajnos néha túlzásba is vitték, volt aki egyenesen a véglet volt. Úgyhogy ez nem tetszett, és úgy gondoltam egy hosszabb szingliség után, hogy inkább egy hozzám hasonló férfi kéne. Össze is jöttem eggyel, csak arra nem számítottam, hogy nem tudom kezelni. Azt akartam, hogy az én akaratom érvényesüljön, és ő is. Tehát nem volt semmi kompromisszum. Szakított velem elég hamar és azt is mondta, hogy látszik rajtam, hogyha nekem párkapcsolatom van, akkor nekem kell irányítani, ezt szoktam meg. Ő neki viszont senki ne mondja meg mit csináljon. Mondjuk én így kifejezetten nem parancsoltam meg neki semmit. Utána is volt egy férfi és vele is nagyon keveset voltam együtt, ő ilyen mindenhova elmenős, ezer barátja van, minden nőnek bejön és még direkt keresi is a figyelmüket, szeret csajozni és nem érdekelte, hogy én voltam neki. Vele sem lehetett megbeszélni semmit, tehát pl megkértem hogy ne Tinderezzen, de elutasította a kérésemet, ő csak azért is fog, mert nem tesz semmit meg ha ő nem akarja.

Én nem hiszek az ellenttek vonzzák egymást dologban, de ezek szerint mégis olyan srác illik hozzám, aki az ellentétem? A többiekkel hosszú kapcsolatom volt és jobban is éreztem magam.