Hol keressek így társat?

acsokros mercis úriemberek, de annyit elárulok, hogy a 10 évnek nem az én lojalitásom hiánya vetett véget.

Ennyi rosszindulatot... Emberek! Beteg vagyok és magányos. Kell valaki, aki havonta vesz 1 szatyor cuccot, 3 naponta főz 10 percet, naponta kiszellőztet és megtölti az ágyam melletti vizes kancsót. Kb. ennyi az a nagy betegápolás. Ja, meg a kaját megmikrózni, amíg át nem rakom az ágyam mellé a mikrót és a kis hűtőt. (Néha ilyesmi is sikerül.) Nem egy felfekvéses, hörgő 90 éves vagyok 160 kg-mal magam alá piszkítva, hanem egy 60 kg-os 30 éves, aki elküzdi magát a wc-ig, de amúgy feküdnie kell egy kivizsgálás alatt álló vastagbél probléma miatt. Jó esetben életmód váltástól regenerálódik, legrosszabb esetben sztómazsákos leszek. És ami a legfontosabb: érzelmi kötelékre vágyom. Társ kell, nem betegápoló. Nincsenek irreális igényeim, nem kell még egy modell. Túlsúly, hiányzó fogak és végtag, kancsalság és bibircsók? Nekem tökéletes, csak a szíve legyen a helyén! Amúgy meg nagyságrendekkel többet tettem az exeimért, mint amire én szorulok most, csak a párjukat alattomosan becsicskító fotelkirályokkal ellentétben én tiszteletet, hálát, megbecsülést, szeretetet adok, és töredékét sem várom egy átlagos háziasszony napi erőfeszítésének. Egyébként amikor nem vagyok lerobbanva, akkor felülmúlom a romantikus filmhősöket is. Igyekszem így is. De értem, vegyek egy kiszolgáló személyzetet, meg egy prostit aki azt mondja, hogy "szeretlek". Valódi társat meg csak az keressen, aki semmit nem vár, csak ad? Tényleg nem fér bele egy párkapcsolatba, amire szükségem van? Tényleg semmi pozitívum nincs ebben, és annyira negatív? Szerintem a többségnek rosszabb párkapcsolata van, mint amilyen az enyém lesz. Ha semmi segítséget nem kérek, csak egy csendes és kedves szobatársat, aki néha megsimogatja a vállamat, és azt mondja: "itt vagyok veled, kitartás kisbarátom", annak mi a tarifája? Ne vicceljetek már... Szívesen megkérdezném a feleségeteket, hogy ő nem tesz-e sokkal többet értetek minden nap, mint amit én várok egy hét alatt. És hogy vagytok-e olyan jó társaság ti fitt egyedek, mint én így ágyban fekve...

Oké, ez a 30. komment. Azt már a kérdés kiírásakor is tudtam, hogy az esélyeim alacsonyak. Ápolóra nincs pénzem. Egyedül nem megy. Társ kell amúgy is. A túlélésem a tét, érzelmileg és testileg is. Nem sok hiányzik, de az nagyon. Szóval több negatívra nem reagálok, mert ilyenkor nem erre kell az ember energiája, de látom ennyi empátiát hiába vár az ember. Ha valaki segítene egy ötlettel, azt megköszönném. Ti nem jelentkeznétek, és a többség sem, világos. Ha van 1 másképp gondolkodó ember ebben az országban, vajon hol keressek másképp gondolkodókat? Vallásosak, menekültek, taszító külsejű emberek körében esetleg? Más betegek, testi fogyatékosok közt? Lakhatási vészhelyzetben levőknél? (A kocsmás javaslatot inkább mellőzném.)