Akiknek viszonylag későre jött össze barátnő, tulajdonképpen min kellett változtatnotok?

"Viszont a való életben szerintem nagyon sokszor nagyon értékes, intelligens embereknek sem jön össze"

Az, hogy valaki értékes ember, barát, nem jelenti azt, hogy jó társ is lenne.

Először a tükörbe néztem és kidobtam a kukába az elfogultságomat és elkapott a hányinger magamtól.

Aztán mérlegre álltam és magzat pózban vergődtem egy fél napot, amikor 125 kg-t mutatott.

Utána 2 évig dolgoztam azon, hogy leadjak 40+ kg-t, 1 év után már aktívan edzettem is. Célközelben elkezdtem adni a stílusomra is, mert az XXL, xl, l-es ruhák nem nagyok voltak, szóval muszáj volt bevásárolni.

Kopaszodtam is elég durván, szóval elkezdtem borotválni a fejemet.

Készítettem pár normálisabb képet fotósokkal, mert személyesen még esélytelennek tartottam az ismerkedést 0 önbizalommal és rutinnal.

Kb. 50 randi és rengeteg találkozó nélküli beszélgetés után sikerült szociálisan felzárkóznom (kb. 1.5 - 2 év alatt), mert előtte kb. csak a pornó + Netflix + gyorskaja + gaming kombó ment a 4 fal között.

Most pedig van egy tüneményes barátnőm 26 évesen, akivel nagyon boldog vagyok. (előtte volt egy rövidebb 3 hónapos kapcsolatom, de az olyan semmilyen volt)

Nagyon sokat olvastam egyébként önfejlesztéssel kapcsolatban. Ha össze akarnám számolni, akkor szerintem 4*365*2 óra munkám legalább volt abban, hogy összeszedjem és kikupáljam magamat.

Nekem semmin

30 évesen a vakszerencse sodort utamba egy nőt. Most alig birom levakarni. Csak jószerencse, semmi más ahogy mondani szokták.

Nem tart örökké ez sem, de legalább elmondhatom hogy volt

"csak amiatt, hogy néhány visszautasítás után elvesztik a kedvüket és nem próbálkoznak vagy egyszerűen nem kerülnek olyan társaságba, ahol felfigyelhetne rájuk egy nő és megismerhetné azt az oldalukat is, ami miatt vonzók tudnának lenni."

Velem körülbelül ez történt/történik. A végső csapás az önbizalmamra az volt, amikor a legutóbbi barátnőm egy mondvacsinált indokkal elhagyott, majd 3 hónapra rá már gyereket várt egy másik férfitól, akivel addig együtt sem élt, sebtében házasságot kötöttek utána költöztek össze. Miközben mi is terveztünk gyereket, sőt ingatlanvásárlást is, mert az én családomban egy öröklés kapcsán jött egy jó lehetőség, amit ha ketten összeraktuk volna a bevételeinket, meg tudtuk volna csípni. Most már egyedül is elbírnék vele, csak közben nyilván már valaki más élt ezzel a lehetőséggel, nem volt elvárható, hogy rám várjanak egy évet.

Szóval nekem ez ilyen végső törés volt, hogy persze nyilván vannak hibáim, tudok tökkelütött lenni. De el nem tudjátok képzelni mennyire örültem, hogy végre b*szki itt egy lány, aki akar velem együtt élni, aki akar velem jövőt tervezni, aztán BUMM, elkezd először csak távolodni, aztán amikor megkérdezem mi történik akkor "nem veled van a baj" és mondott egy elfogadható indokot. Elment egyedül egy buliba és rá 3 hétre szakított, és az egyik ottani társaságbéli férfival lett utána az említett gyerek.

Nekem ez ilyen miafranctörténik érzés volt, hiszen igyekeztem stabil alap lenni a kapcsolatban. Akire lehet családot építeni, én fizettem a lakhatásunkat mivel dupla annyit kerestem, mint ő, kajába is keresetarányosan szálltunk be amit én ajánlottam fel, végre hasznosnak éreztem magam.

Amióta ez történt szabályosan félelmet érzek, ha arra gondolok, na most ismerkedési szándékkal oda kellene mennem valakihez, ezért ha valaki tetszik akkor átmegyek kimérten udvariasba, hogy eszébe se jusson a másiknak flörtnek venni. Rettegek attól, hogy megint valaki elárul.

Ha nincs ilyen tét akkor nincs gond, szívesen beszélgetnek velem az emberek, és én is szívesen beszélgetek velük. Több baráti társaságom is van, különböző tevékenységek kapcsán kerültem ezekbe bele, és úgy érzem bírnak. Az egyik pl egy kórus, amihez tartozó egyesületnek hamarosan vezetőségi tagja leszek, szóval annyira csak nem vagyok idióta.

Valószínűleg lehet jó ember vagyok, de párkapcsolatra alkalmatlan.

3.

50 randit hoztál össze a semmiből miután lefogytál meg kicsit rendberaktad a külsőd?