Mi a legrosszabb az egyedüllétben? Abban ha egyedül él az ember? Rossz egyáltalán? Mik miatt?

Nekem rossz. Vannak emberek, akiknek jó, de a többség társas lény.

Hazamész egy fáradt nap után az üres házba. Nincs kihez szólj, nincs kivel beszélgess, nincs ki levegye a válladról a terheket, segítsen, erős legyen, amikor neked nem megy. Minél idősebb az ember, annál jobban távolodnak el a barátok, mert máshova helyeződik a hangsúly. Akik nem egyedül vannak, hanem párjuk van (bármilyen rossz párkapcsolat és hanyag férj/feleség is, de) azoknak van kihez húzódni. Aki magányos, aki egyedül van, pár nélkül, az kihez tud húzódni? Senkihez. Így marad a kihez helyett a mihez: önfejlesztő könyvek, hobbik, olvasás, sport, munkahelyi sikerek hajszolása. Csak az a baj, hogy nincs az a mennyiségű vásárlás, futás, kertészkedés - kit mi dob fel, kinek mihez van affinitása - ami egy társat pótolhatna. A pornó nem fogja mondani, hogy szeretlek,nnem fog veled szexeln, a súlyzógép nsm fog megsimogatni, a növények nem fogják meghallgatni a problémáidat, kételyeidet.

És talán még a legrosszabb, hogy nincs ember, aki megértene, és a nem magányosoktól eltávolodsz.

2.

Ja, pont az aki sosem volt huzamosabb ideig magányos, mert mindig felvette a szociálisan elvárható szerepet, nem érti ezt..

Ezért a magányosakkal bandázol ilyenkor, hogy abból épitsetek közösen valamit, vagyis a magányosság nem jó szó, mondjuk úgy azokkal, akik nyitottak a másikra

Aki állandóan a facebookra posztolja a csokolózós képeit, azokkal nyilván nem kell együtt lenned

#2 tök jól leírta. Nagyjából ilyesmi.

"És talán még a legrosszabb, hogy nincs ember, aki megértene, és a nem magányosoktól eltávolodsz."

A tékozló fiú történetében ez az a pont amikor annyira nyomorult vagy, hogy még a disznók vájújától is elhajtanak. Itt van lehetőség meghalni és újjá születni. Első körben ezen a ponton esik le, hogy az egyetlen ember aki igazán megért, végig ott volt veled, még ha nem is vettél eddig tudomást róla. Te vagy az az ember. Fel lehet tenni kellemetlen kérdéseket és meg lehet rájuk adni a legkegyetlenebb válaszokat és közös nevezőre jutni abban, merre menjen tovább az a közös szekér.

Én se bontom ki, majd más folytatja remênyeim szerint.

Személyiségfüggő. Én ilyen félutas vagyok intro- és extrovertált között, ahogy öregszem (45 éves vagyok) billenek az introvertált felé. Minél extrovertáltabb valaki, annál nehezebben viseli az egyedüllétet, illetve ha valaki nincs jól lelkileg, nincs rendben önmagával, ott szokott ez probléma lenni, hogy boldogtalan, mert egyedül van, pedig az nagy igazság, hogy addig mással sem tudsz boldog lenni, míg egyedül nem érzed jól, boldogan magad.

Jó benne, hogy azt csinálsz, amit akarsz, azt eszel/iszol, amit akarsz, azt nézel, amit akarsz, akkor kelsz/fekszel, amikor akarsz stbstb. Kimozdít a komfort zónádból, előbb-utóbb kipróbálsz különféle programokat egyedül is, több időd van magaddal foglalkozni stb. Rossz benne, hogy amikor társaságra vágynál, akkor sincs senki melletted, nincs kivel megbeszélni a napi történéseket, a sorozat fordulatát, anyád hülyeségét. És talán még rosszabb, hogy egy program után nincs kivel megbeszélni, újra átélni a koncert/mozi/kirándulás után az élményt stb.

Én azt preferálom, ha olyan társad van, amilyen a férjem is, akivel kb. azonos az én-időre, egyedüllétre az igényetek és a közös élmények/mindennapok mellett hagyjátok egymást egyedül is lenni otthon is, barátokkal is, egyedül menni programokra is stb.

"És talán még a legrosszabb, hogy nincs ember, aki megértene, és a nem magányosoktól eltávolodsz."

Ez nagyon igaz, a párkapcsolatban élő emberek vagy azok, akiknek könnyen megy az ismerkedés nem igazán tudják megérteni a helyzeted, de ez más esetekben is így van, egy gazdag ember sem tudja átérezni, hogy egy szegény mennyi gonddal küzdhet a hétköznapokban és hogy érezheti magát mikor látja másoknak mi minden alap és neki nem.

És erre még rájön egy társadalmi nyomás is, mert gyakran kérdezik az embert miért nincs párja, mikor lesz, stb. Ezekre a kérdésekre meg nyilván valamiféle választ kell adni vagy egyszerűen kitérni előlük. Úgyis mindenki a saját életében kell megtalálja az odavezető utat megtalálja, hiába jönnek sokan a jószándékú tanácsaikkal, inkább az önismeret segíthet ebből a helyzetből kimozdulni.