Mennyire igaz az az állítás hogy a valóban jó embereknek, a valóban jó lelkü férfiaknak sokkal nehezebb a társkeresés?

Igen, nagyjából erről szól a párkapcsolati fejlődés-paradoxon.

Hogy alapból ugye azt mondják, hogy fejleszd önmagad, ismerd meg magad, érzelmi intelligencia stb., fejlődj és akkor könnyebb lesz párt találni.

De valójában épp ellenkezőleg, minél tovább fejleszted önmagadat, annál nehezebb lesz a párkeresés, mert annál jobban szembe fog tűnni, hogy a másik hozzád képest fejletlen egy csomó dologban, és annál több ember lesz aki ebbe a kategóriába esik.

Mindazonáltal ha egyszer sikerül egy hozzád illő párt találni, az egy potenciálisan egészséges párkapcsolat lesz. De egyáltalán nem lesz könnyű

Ne próbáld mentegetni magad az és az incel fajtársaidat nektek a létező legundorítobb a belsotok és mindig minden/mindenki hibas a tarskeresesi gondjaitok esetén csak ti nem.

Következtetés-> nem vagytok jó lelkűek

Család alatt nem kizárólag azt értem, hogy valaki gyerekeket vállal, hanem hogy elköteleződik valaki mellett. Például a barátom kettőnkre is családként tekint, a szülei hívnak nyaralni, családi eseményekre is, az én családom felköszönti ünnepeken - ez is család a maga formájában.

A nők java része sem szeretne már gyerekeket, így nem azokat bélyegezzük betegnek, akik nem akarnak, hanem akik jogosan betegnek nevezhetők - a gyakoris incelek mindenképpen.

Az, ha valaki nem akar családot, lelke rajta, de aki itt sír-rí 35 évesen, hogy a nőknek el kellene venni a szavazati jogát, de amúgy neki milyen jó lenne egy barátnő, az joggal nem kell senkinek.

De ez a nők között is így van, nemcsak a férfiak között. A problémamentes, élhető személyiségű emberek vagy hamar “elkelnek” vagy az életük későbbi pontján is képesek stabil kapcsolatot kialakítani valakivel és nem a Tinderen lógnak 28 évesen.