Egyedülállók, mennyire viselitek könnyen vagy nehezen az egyedüllétet?

2 éve vagyok egyedül.

Az egyedüllétet mindig is könnyedén viseltem, de mostanában kicsit szomorúbb vagyok ha erre gondolok. Szeretem a munkám, vannak hobbijaim, megcsinálok magamnak mindent, de tök jó lenne megint szeretni és szeretve lenni. Reggelivel meglepni a másikat, programokat szervezni, sírni, nevetni, utazgatni, megosztani a napodat és a végén együtt ágyba bújni.

Egyszer majd találkozok ezzel a lánnyal. :)

Alkalmi szex nem volt.

31/F

Meghalt a nagy szerelmem

Azota csak elvegetálok cél nélkül, kiegve, mintha erre lennek kárhoztatva...

Nagyon jól viselem. Néha elfogadok egy-egy randimeghívást, de annyira idegesít mindenki, hogy a nem bírom cérnával. Egy kávéra szoktam találkozót megbeszélni. Igazság szerint ha vacsorára ülnénk be, akkor én már a levesnél el akarnék köszönni. Az meg kínos lenne. Egyszer voltam regisztrálva társkeresőn. Azt a hétszázát! Előfordult, hogy azon gondolkoztam, hogy milyen kár, hogy elváltam a bantalmazó, nárcisztikus férjemtől, aki a legtöbb randipartneremnél normálisabb volt. Na jó. Nem bántam meg. Csak valamiért belenyúltam a pszichopata fiókba és sorra kerültek elő a mákvirágok. Azóta max. offline ismerkedem. Nyitva tartom a szemem, de nem keresek.

42N

Pár éve még nagyon küzdöttem hogy legyen kapcsolatom, de nagyon nem alakult ki semmi. Teljesen értetlenül néztem hogy miért? Normálisan nézek ki, kulturált a viselkedésem, saját házam van, autóm, mondhatni probléma mentesen élem az életem. Aztán ez átcsapott egy depresszióba, ami tartott kb. egy évig, nagyon összeestem. Aztán rájöttem arra, hogy igazából magamra számíthatok, az emberek csak egymás kellékei a saját életükhöz. Elkezdtem újra életet önteni magamba, ma már remekül érzem magam, teljesen berendezkedtem az egyedüllétre. Mindenre jut időm, tanulok, fejlesztem magam mindig valamiben, kutatásokat végzek, jótékonykodom, egészség orientált és önfenntartó gazdálkodást végzek, vezetek. Minden napom tele van meglepetéssel és ajándékkal.

Ehhez képest a társkeresés és az azzal járó megaláztatás, a rengetek negatív, lekezelő, lenéző, egymást semmibe néző hozzáállás maga a pusztulat. Arra jöttem rá, hogy abből a mesterségesen szított, velejéig negatív árny világból amilyen gyorsan csak lehet ki kellett törnöm. Soha többé online ismerkedés, ha majd valakivel szimpatizálunk közösen egymással a való életben, akkor talán. Viszont nagyon nem erőltetem, jelenleg azt érzem sokkal jobb egyedül!

Azt könnyen, a kapcsolatok legtöbb eleme közömbös vagy nemkívánatos számomra. A szexhiányt ellenben baromi nehezen, és számomra nem opció emiatt az 5. hsz. által ajánlott erős antidepresszánssal vagy bármi hasonlóval mérgezni az eleve hulladék szervezetem.

(Éppen 6 hét múlva 32 N)

Alapvetően jól elvagyok egyedül, mert sok programra eljárok és otthon is olvasok, próbálom fejleszteni magam. A hétköznapi életben nem érzem annyira, hogy hiányozna valaki, inkább amikor így meg kell jelenni társas eseményeken és egyedül kell mennem vagy elmenni nyaralni, kirándulni is nagyobb élmény lenne megosztani egy társsal. A szex hiányzik, de nem annyira éppen, hogy kiakadjak tőle, alkalmi kapcsolat nem igazán jön össze, de nem is az én műfajom, nekem kicsit több idő kell, hogy vonzalmat váltsak ki valakiből és én is ráhangolódjak.

30/F

Már annyira megszoktam, hogy nem is keresek senkit, csak elfogadtam az állapotot. Normális kapcsolatom ahol bármikor láthatom a szerelmemet ha hiányzik olyan még nem volt. Alkalmi kapcsolatom is csak egy volt, ahol én voltam szerelmes, de ő nem.

Amúgy jól elvagyok egyedül, járok programokra és van sok hobbim.

31N

"meg kell jelenni társas eseményeken"

Nekem pont emiatt tetszik. Ott vagyok sok emberrel, mennék haza, hogy egyedül legyek, de a párom jönne velem. Aztán itt lihegne a lakásban össze-vissza. Totál kikészülnék.

Ez olyan mint "a te gyerekeddel más lesz" - ja, ha az én gyerekem üvölt a Pennyben, azt utána haza kell vinni, nem lehet otthagyni a boltban.