Lehet, hogy roppan korai “kapuzárási pánikom” van?

19 éves vagyok, még soha nem volt barátom. Szerintem utoljára 7.osztályban egy fiú elhívott 1-2x randizni, és megfogtuk egymás kezét, de azóta semmi.

Pedig teljesen rendben van az önértékelésem, csinosnak tartom magam, egyetemista vagyok, szóval tanulok, fejlesztem magam.

A suli sok időt elvesz, a tanulás, még a barátaimmal se nagyon tudok találkozni, annyi vizsga van. Nap, mint nap ugyanazokkal az emberekkel találkozom, és ismerkedésre semmi időm, bár nem mintha lenne potenciális jelölt.

Próbáltam társkeresőn, nagyjából amiket hallottam róla, azok bejöttek, főként komolytalanok vannak fent, akikkel van, hogy még az első találkozóig (vagy beszélgetésig) se jutunk el. Természetesen tisztelet a kivételnek!!!!!!!

Nem tudom, hogy ez az én hülyeségem-e, de én például tartok attól, hogy majd az elsőhöz megyek hozzá, mert úgy érezném, hogy mi van ha lehetett volna valakivel jobb is és elszalasztottam a lehetőséget.

Nem tudom esetleg tanács, élőben hol lehetne normális emberekkel ismerkedni? Nekem az “vágyam”, hogy először barátkozzunk, lehet érezzük, hogy megvan a szikra, de csak utána alakuljon is ki bármi. Kicsit felgyorsultnak érzem a mai világot, plusz nem a legrendesebb srácokkal futok össze az életben ha eddig úgy adódott.

Nektek mikor volt az első barátotok? Le vagyok késve?

Esetleg valami javaslat, ellenjavaslat, nem tudom:)

Köszi ha elolvastad és akár írsz is!:))