Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amikor azt mondják h a mai férfiak nem tudnak udvarolni?
Az udvarlás részét képzi az is hogy meglepjük kis ajándékokkal, figyelmességgel a másik felet. Oké! Az hogy egy férfi folyamatosan költ a nőre az nem udvarlás.
Most akkor mi van?!
Nagyjából leírtad a proli, konzumidióta, neveletlen, a kutyák között felnőtt ember jellemzőit.
Erről van itt szó! Ezzel körbeírtad a magyar férfiak 90%-át, mert hogy egy a szocializmusban felnőtt, proli nemzet az vitathatatlan. A maradék 10% már foglalt.
Az ismerkedés szó neked mond valamit? Akár levélben is sok mindent ki lehet deríteni egy adott személyről, ki mondta hogy találkozz velük?
Jót mondasz! Kinek van kedve napokon keresztül valakivel levelezgetni, akivel még soha nem is találkozott? Annak, akinek egész nap semmi más dolga!
Az udvarlás során a két ember feltérképezi, felfedezi egymást, a szokásait, a nézeteit, a különböző dolgokhoz való hozzáállását, a családját, a neveltetését stb.
Itt is jót mondasz! De ezt nem lehet személyesen kivitelezni? Akár egy vacsora, séta, közös programokon belül? Pár fotó mellett levelezgessünk arról kinek mi a szokása, milyen nevelést kapott?
21. Mondok én valamit! Az nem magyar vagy kínai vagy orosz vagy amerikai jellemző hogy ki milyen személyiség. Hidd el, ha így állnék hozzá, akkor ezt elmondhatnám a mai magyar nőkről is, de nem általánosítok. Ha a szoci rendszerre gondolsz, ott még voltak családok, az emberek ismerték egymást. Az csak a mai modern világ cinizmusa, hogy régen minden sz*r volt, régen csak ostoba emberek életek, régen minden nő rabszolgasorsban élt. Ez merő ostobaság, a korunk van csak igazán megfertőzve, ennek okait vagy célját nem fogom most taglalni, de azt sem hogy merre tart a komplett világ, beleértve a nyugatot is. Ami ma megy az azért alakult így, mert azt karták hogy így legyen, és ez nem orbán viktor vagy gyurcsány érdeme. Ha már külföldet említed, azt tudtad hogy már több nyugati városban nem adnak ki engedélyt családi ház építésére? Vagy hogy már angliában tesztelik a 15 perces várost? Vagy hogy lemondott a Toyota autógyár vezérigazgatója? Így most első ránézésre nem látod az összefüggést az események között, de ha elmélyedsz bennük, egyből dereng majd hogy mi a közös bennük, és talán megérted hogy miért nem tudnak vagy miért nem ismerik a mai emberek az udvarlást. Nagyon komoly tévúton jársz akkor, ha úgy gondolod hogy te vagy a nyugati emberek élete jó irányba halad.
Tehát azért nem adnak családi házra építési engedélyt, mert az adott területre jóval több embert is el tudnak szállásolni ha vertikálisan építkeznek, a 15 perces város lényege hogy gyalog minden fontos intézmény elérhető legyen, ámde ezt a területet évente csak párszor hagyhatod el. A Toyota meg átáll közlekedés szolgáltató céggé, ami azt jelenti hogy nem lesz majd saját autód, ha utazni akarsz bérelned kell egyet, úgy mint az e-rollert. Tehát ha szegedről bp-re akarsz eljutni oda vissza, az kb 120EFt-ba fog kerülni, tehát nem nagyon fogsz ilyen módon utazni.
A férfi-nő viszonyát már kb 50 éve mérgezik, ez globális. Nem kellenek jó és erős családok, mert akkor erős nemzetállamok jönnek létre. Ehelyett az embereket 0-24-ben félelemmel bombázzák vagy testi élvezetek nyújtó dolgokkal. Hogy teljes legyen a kép, oroszországot leválasztották európáról, így európa kiszolgáltatott lett az olcsó energiahordozók elvesztése miatt, az emberi élet sosem számított, de a szennyezés sem. A zóld irányzat nettó hazugság, ha számítana a környezet, akkor nem ipari hulladékokat gyártanának, nem lenne ott a kötelező és időzített elavulás, akkor olyan autókat gyártanának maik 30 évig üzembiztosak lennének, a mobilok, az elektromos berendezéseinket évtizedekig használhatnánk. Nem, egy a fontos a növekedés és a profit. Egy hazugsággyár épült fel 50 év alatt, ami elhiteti az emberekkel azt, ami ezt a növekedést elősegíti. Nincs itt olyan hogy a férfi az ellenség, férfi az elnyomó, nincs itt olyan hogy a nő az áldozat stb. A két nem szimbiózisban élt mindig is, csak a hazugsággyár elhitette hogy ez nem így volt. Ellenségkép, elbutítás.
Ha megnézed, az emberek sosem voltak ennyire magányosak, boldogtalanok, elesettek. Miért? Mert szétszedték a családokat, a hagyományokat. Ezek mind mind iránymutatók, kapaszkodók voltak. Erre azt mondták hogy ez mind primitív szoci találmány, nekünk a modern világ mindent megengedő szabadossága kell! Ez az élet, együk nagykanállal! Oké, ennek meg az az ára, hogy magányosak vagyunk, holott elvileg tele vagyunk ismerőssel, boldogtalanok vagyunk holott tele vagyunk elvileg menő és prémium cuccokkal, elvileg nagyon okosak vagyunk, hiszen az internetről tájékozódunk... Aztán a kor embere magányos, boldogtalan és semmi olyan tudása sincs, ami megőrizné az emberi értékeket. Az egó tuningolása is csak a piaci és gazdasági cél. Jó befejeztem... Ezeket csak azért írtam le, mert a párkapcsolati válság az nem személyes, hanem globális trend. El kell engedni ezt a világot, és vissza kell térni oda, ahol még ember az ember. Ez a világ nem emberi, nem az emberekről szól.
Ha van lehetőséged akkor nyomtasd ki az írásom, majd 10 év múlva vedd elő.
Ez azért érdekes, mert 2011-ben írtam egy hasonlót, és kb. ott tartunk amit megírtam. Nem vagyok Nostradamus, de próbálok logikusan, az eseményeket összekötve gondolkodni.
19-es.
Ez nem igaz, amit leírtál. Nagyon sok magyar férfi is megtenné ezt egy nőért, köztük én is és sok ismerősöm is.
Annyi a különbség, hogy a nők többsége bunkókkal áll le, és csak ezeket veszi észre.
Én pl. mindig is ilyen voltam, bármikor megtenném ezeket. Csak általában esélyt sem kapok a nőktől. Mert nem jóképűnek születtem, és nem alázom porba őket, hanem inkább megbecsülném.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!