Vannak itt olyan személyek, akik lelkileg nagyon sérültek, mégis úgy döntöttek, hogy önsajnálat helyett változtatnak magukon és sorsukon? Akkor is, hogyha ez akár egy több évet igénylő folyamat lesz és ennyi ideig egyedül maradnak?

Igen, én, csak nem sikerült.

Itt csak sírósak vannak, próbálkozni nehéz lenne nekik.

Nekem a nagy egyedüllét inkább romboló mint építő. De kinek hogy

Én is. De nem csak a párkapcsolat teszi ki az ember életét...

Kb 3 éve indultam el ezen az úton. Most 36 vagyok. Diszfunkcionális család, érzelmi elhanyagolás. Sajnos volt minden gyerekkoromban... Klinikai szakpszichológushoz járok. Kognitív és dbt terápiát alkalmazok. Baromi nehéz út, de megéri. A legnagyobb erő ahhoz kell, hogy önmagaddal szembenézz. Baromi ijesztő!

Én nekem soha nem volt bajom magammal, sőt mindig tudtam mit szeretnék, ez párkapcsolati téren is igy van. Viszont a saját korosztalyomba körbe nézve én reménytelennek látom már ezt. 30 éves korom után ami 9 év múlva lesz meg mar igazán nem is akarok ezzel foglalkozni. Addigra mindegyik kiéli az életet es megpróbál megállapodni, majd ha vmi nem tetszik neki elviszi a fél életed. Ebből nem szeretnék kérni.

Sok éves bántalmazó kapcsolatnak vetettem vèget. 6 hónap alatt dolgoztam fel. Utána viszont még évekig nagyon sokszor sírtam, bárhol, bármikor. Magamat sajnáltam azért, hogy egyedül vagyok. Aludni jártam csak haza. Dolgoztam és sportoltam. Esténként meg meditáltam. Lassan újra épültem. Sok mindent tisztàztam önmagamban a sok éves egyedüllét alatt. A személyisègem letisztult. Jól èreztem magam végre a bőrömben, amikor véletlenek által ismertem meg a szerelmemet.