Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Igaz, hogy aki 25 éves kora körülre nem találja meg a végleges párját, annak már csak a selejt marad, aki nem kellett senkinek?
"De tényleg, a rossz hangulatú beszélgetés vagdalkozó bunkózását (ami alól én sem vagyok kivétel) tedd félre picit, és gondold ezt át."
Hm rendben. Akkor most úgy fogok tenni, mintha a korábbiak nem lennének és írok egy nyitottabb választ. Aztán ha olyan a fogadtatás, akkor hagyom az egészet a francba, de egy próbát megér.
Szóval:
Nem vagyok úgy érintett, ahogyan a kérdező, de nekem is voltak és vannak nehézségeim a párkereséssel. Ismerem azt az incel "jófiú" típust, amire utaltál, de úgy gondolom, van különbség eközött és aközött, hogy alapvetően nem tartom magam selejtes, értéktelen, rossz embernek. A szóbeli kommunikáció nem erősségem. Más dolgok meg igen, de azok nem ellensúlyozzák ezt a hiányosságot. A lényeg, hogy bár nem vagyok a kérdező helyzetében, azt tudom, hogy milyen érzés gátlásosnak lenni és folyamatosan megkérdőjelezni a saját értékemet.
Nem ismerlek és biztos van másik oldalad, de az itteni kommentjeid alapján piszkosul ellenszenves vagy. Tudom, nem érdekel, de valamennyire ezek szerint mégis. Ha tippelnem kell, akkor azert élvezed, mert a kérdezőt, meg engem a gyk-sztereotipikus incelével azonosítasz, aki vagy extrém dagadt, vagy csontsovány, az anyja tartja el, egész nap a gép előtt ül a szobájában és a nőkön dühöng. Nem kétlem, hogy tényleg vannak itt gázos alakok, de a legtöbb incelkérdésről lerí, hogy direkt olyan kommenteket akar kiprovokálni, mint a tieid. A nőkről is vannak ilyen kamukérdések, csak ott kiszúrják.
Valamelyik válaszomban írtam, hogy tényleg nem kellett volna személyeskednem és ezt tartom is, ellenben azt is, hogy ez egy teljesen emberi reakció volt a részemről, hogy felháborodtam azokon, amiket és ahogy írtál. Azok egyáltalán nem voltak emberségesek. Ha olyannak látsz, mint amit írtam, akkor is túlzó és az is, hogy ennyire biztosra veszed. Szerintem az nen hiszti, hogy az igazságérzetem lázad az ellen, hogy olyan dolgokról írszy amikről nem is tudhatsz, hogy mennyi igaz belőlük.
Másik: Nem azt kérem számon rajtad, hogy más női kommentelők miket írnak, hanem hogy úgy teszel, mintha nem tudnád. Például arról, hogy ugyanez a kérdés fordított nemekkel mennyire máshogy nézne ki. Lehet, hogy te konkrétan nem jelennél meg ott, de ugyanúgy élvezed az előnyét, hogy gyakorlatilag nincs olyan sértő dolog, amit ne írhatnál le egy férfiról és a többség ne pozitívan reagálna. Ugyanezt ha nőnek írnád, akkor téged is inceleznének. A pipáid magas száma alapján nem mész oda, vagy ha igen, akkor az ottani mainstream-et tolod. Tudom, téged semmi sem érdekel itt és csak szórakozol másokon, de engem igen. Bár rossz szokás.
Most meg biztos én hagytam ki valamit. Mindegy, valszeg úgyse jutunk dűlőre, de azért kíváncsi vagyok, hogy most kihasználod e, hogy írtam pár személyesebb dolgot, amit az orrom alá lehet dörgölni. :D Vagy konszolidáció.
Egyrészt 25 volt megjelölve egy határvonalnak, másrész szerintem tök korrekt hozzáállás a tied.
Viszont gondolj bele, ha folyamatosan, évtizedekig az történik, hogy neked mindig más kell, mint aki szóba jöhet, az nem jelezne valamiféle problémát? Mondjuk azt, hogy az igények és a lehetőségek nagyon nem passzolnak.
Nem rád vonatkoztatva mondom egyébként ezt, hanem általánosságban.
"Aki SENKINEK sem kell, az párkapcsolati szempontból selejt""
Az, hogy valaki valakinek kell, nem elegendő indok párkapcsolatra.
Sok feltétel kell egybeessen egy kapcsolat létrehozásához.
Tehát ha valaki szingli, attól még akarhatják több millióan is, tehát nem igaz rá, hogy senkinek nem kell.
Még azt is kétlem, hogy tudod valakiről, hogy egyedülálló-e vagy sem. Én nem hiszem hogy minden baráti társaságban az a fő beszédtéma hogy kinek kije van.
Már csak azért sem, mert attól hogy te elmúltál 25, még ismerkedhetsz 25 alattiakkal.
Én 29 éves férfi vagyok és 20-25 éves nőkkel szoktam ismerkedni.
"végleges párját"
Most komolyan? A legtöbb házasság válással végződik (kb a 70-80%?), szóval az emberek jelentős része nem, hogy 25 évesen, de konkrétan soha nem találja meg a "végleges párját".
Okés, értem, hogy bizonyos személyiségjegyeid és az ezekből adódó esetlegesen negatív tapasztalataid miatt személyesen is sértőnek érezted a kommentemet. A komment nyilván sértő is volt. Ha viszont állításaid szerint nem vagy a kérdező helyében, akkor nemes egyszerűséggel ne vedd magadra. Ellenérv hiányában illetve számos való életbeli példa folytán pedig továbbra is fenntartom a kijelentésemet.
Nem a gátlásos emberekről vagy a párkeresési nehézségekkel küzdő személyekről beszéltem. Sem én, sem a pasijaim nem a legmenőbb, leggyönyörűbb, legragyogóbbanelbűvölően szociális rétegből kerültünk ki. És külön kiemeltem, hogy nem azokra vonatkoztatom a selejtes jelzőt, akik 25 éves korukban szinglik, hanem azokra, akiknek addig sem jött össze semmi.
"Nem ismerlek és biztos van másik oldalad, de az itteni kommentjeid alapján piszkosul ellenszenves vagy."
Hát figyu, nekem te meg egyre kevésbé vagy ellenszenves, de hát van ilyen. :D Tényleg full mindegy, hogy mit gondolunk egymásról, szerintem teljesen fölösleges újra és újra elmondanod, de te tudod.
Ami meg a férfi-női kettős mércét illeti, el se hiszed, mekkorát tévedsz. Jópárszor jeleztem már, hogy nemcsak férfiak nyomatnak itt vérlázító hülyeségeket. Csak hogy pár példát említsek:
- Az orális szexhez való kétszínű viszonyulás: ha a pasi nem csinálja, akkor egy önző fasz, ha a nő nem csinálja, az teljesen jogos, a férfi ne is kérje meg rá, különben egy önző fasz.
- Ha a nő átveri a férfit, és teherbe esik, akkor a férfi egy balek, miért nem húzott gumit, ha fordítva történik, akkor a nő teljesen ártatlan áldozat, nem merül fel a felelőssége.
- A férfi fizessen, noha ugyanúgy dolgozik mindkét fél. Mégis mire fel?
- Minden férfi csak a szexre hajt és/vagy agresszív és/vagy lusta stb. Pontosan azt szoktam mondani, hogy aki FOLYAMATOSAN gáz pasikba fut bele, az maga is gáz és rossz körökben mozog.
- Ne ujjongjunk már annak, hogy a világ egyes helyein büntetik a catcallingot. Annak ellenére, hogy undorítónak találom, nem hiszem, hogy a suttyóság btk tétel lenne.
- MeToo keretei közt a megvádolt férfiak ártatlanság vélelméhez való jogának felfüggesztését veszélyesnek és ártalmasnak tartom.
Na remélem, nem várod el, hogy linkeljek, mert ennyi időt azért nem ölnék a válaszba, de ha mégis kételyeid támadnának, akkor az összeshez tudok példát keresni.
Ami meg a pipáim magas számát illeti, valszeg a nők elleni szexizmus nememből adódóan jobban felhúz, így többször "tolom a mainstreamet". Nem hinném, hogy ez annyira elítélendő, szerintem te is többször állsz ki a férfiak mellet - a pipáid számából legalábbis erre következtetek.
Szóval értem, hogy a nők részéről is érkezik egy csomó ostobaság, de két dolog nem világos:
1. Nekem ebben milyen felelősségem van?
2. A 25 év fölötti örök szinglikről tett kijelentésem igazságtartalmát ez mennyiben befolyásolja?
Mert nekem az a feelingem, hogy mindkét kérdésre az a válasz, hogy semmi és semennyiben, csak az érveimre való érdemi reakció helyett újra valami tök más témára terelted a beszélgetést. Egy témára, ami egyébként nagyon érdekes és fontos, vicc nélkül mondom, hogy szociológiai tanulmányt lehetne írni róla, de jelen esetben full irreleváns, ugyanis - kábé a negyedik alkalommal hívom fel rá a figyelmed, hogy - én nem tettem különbséget a két nem között.
Szóval most, hogy letárgyaltuk, hogy ellenszenves vagyok számodra, ugyanakkor nem kedvelem a férfiak rovására elkövetett kettős mércét sem... Akár beszélhetünk is az eredeti témáról. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!