Ha valaki (férfi) 25 felett tapasztalatlan arra miért mondjak hogy életképtelen nyomorék?

Mert megvan, hogy az adott életkorban mit jó és érdemes megtapasztalni és átélni.

(Ahogy meghízni, úgy lefogyni is le lehet.)

De mindegy is, hogy ki mit mond, magad is rájössz, hogy mi mindent szalasztottál el v. sem.

Mert a nők azt gondolják hogy a férfiakért is sor áll úgy ahogy értük.

🙄

"Mi van ha nem is kereste a lehetőséget? Más dolgok érdekelték? Pl a zene?"

Ez kamu, remélem legalább magadnak beismered. A srácokat tudom mondani, de a testileg és lelkileg egészségeseket 13-15 évesen elkezdi érdekelni aktívan is a szex. Illetve attól, hogy érdekel a másik nem és a szex, attól még foglalkozhatsz más dolgokkal is az életben.

A tizenévesek teste elkezd egészségesen működni, beindul a menstruáció és a herékben is brutál módon a tesztoszteron és a sperma termelés és ettől a szex iránt is megjön a kíváncsiság.

Normális emberek nem mondanak ilyet. Mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja, azt csinál amit akar, egészen addig amíg az másokat nem zavar. Ha valakinek 25 éves koráig nem volt párkapcsolata az az ő dolga, nem tartozik senkire és ezzel nem is árt senkinek.

Ennek sok oka lehet és szerintem tartozik másokra. Bármi okozhatja, hogy valaki akár egész életét párkapcsolat nélkül éli le. Pl.: lehet aszexuális is és ezzel sincs semmi gond.

29 éves szűz f vagyok.

Semmi probléma nincs ezzel sose a szex érdekelt csak az általam szeretett lányok : akikkel mellesleg testileg is együtt akartam lenni.

De egy magamnak való barom voltam.

Sajnos most még rosszabb vagyok egy felelősség áthárító barom. Ez van.

Sajnálom.

Nincs mentség elqrtuk nem kicsit nagyon.

Én 21 éves koromig voltam szűz, de már az is pokoli volt, 13-14 éves koromtól én is vágytam a szexre(/szerelemre, hívd ahogy akarod), mint minden más egészséges fiú is. Lúzer családban nőttem fel, szar szociális skilljeim voltak, a szüleim sem foglalkoztak velem (trash ruhákban jártam, igénytelen voltam, senki nem szólt, hogy ez nem normális, nem neveltek rendesen). Emlékszem tizenévesen nagyon sokszor sírtam esténként egyedül a szobámban, amiért azt éreztem senki nem szeret.

Az mentett meg, hogy kicsit jóképűbb és magas vagyok, szóval huszonévesen még el tudtam kezdeni gatyába rázni magam. Bár nem vagyok olyan átlag normie ember, de azért annyira nem is lógok ki a társadalomból szerencsére, meg jóképűként jobban megbocsátják, hogy introvertált vagyok és azért szoktam találni helyes csajt általában.