Az én hibám hogy ilyen nyomorék vagyok? Mást nem hibáztatok, de magamat miért kellene?

Megint nem tudom miért tettem fel ezt a kérdést, mire számítok, de mindig reménykedek benne hogy fel lehet fogni miről beszélek.

Mivel esélyem nincs megérteni ezt az egészet, nem hiszem hogy én leszek a világon az első akinek sikerül, egy megoldás van, hogy belefeledkezek valamibe. Az a baj hogy azt vezsem észe akármit találok, egyre kevesebb darabig érdekel.

Önismeret, ez igaz, de ez meg úgy alakul ahogy, amilyen hatások érnek és helyzetekbe kerülök. Vannak a tőlem független tényezők, amiket nem tudok kezelni. Azon gondolkodom sokat, hogyha tényleg csak ez a kis idő az élet, és utána minden feledésbe vész, nekem nem éri meg nagy erőfeszítéseket tennem semmiben. Legalábbis most így látom. Egyedül vagyok, pár barátomon meg anyámékon kívül nem hiányoznék senkinek, semmilyen felelőségem nincs senki iránt, nincs kivel a napi dolgaimat megbeszéljem, kevés kivétellel az emberek többségében csalódnom kell, vagy nem érzem azt, hogy velük lehetne komolyabban beszélni, egyáltalán érdeklődésük sincs. És sajnos nagy többségük is csak sodródik az élettel, hiába próbálja meg úgy előadni hogy céltudatos. Csak kibír, néha jól érzi magát, de nem ebből kellene állnia az életnek, nem ilyen arányban.