Miért van az, hogy introvertált nőként teljesen odavagyok egy erősen extrovertált férfiért, akit alig ismerek, de annyira igen, hogy tudjam, mindenben az ellentétem, nincs bennünk semmi közös?

Mert ilyenek a nők, ha begerjednek.

Nem baj, ide majd mindig jöhetsz panaszkodni, hogy nem tudtok együtt élni, mert a legelemibb problémákban nem értetek egyet.

Szerintem még most rendezd le magadban ezt és keress egy hozzád illőt.

Nem bántásból mondom, de igaza van a 4. Válaszadónak, saját bőrömön tapasztaltam.

Az én párom is ilyen, az elején már aggàlyaim voltak mivel ő szinte mindenkivel jóban van, mindenki imádja és ebben a mindenkiben nők is vannak/voltak, szóval volt részem féltékenységben is, majd azon is izgulhattam, hogy mikor talál egy olyan laza, bőbeszédű, társaságközpontú lányt amilyen ő is és amilyen én sose leszek.

Ezeken kívül a legtöbb helyre hívná a barátait is, pörögne, szórakozna, olyankor is amikor én csak nyugalomra vágyom. Sokszor megerőszakolom magam, és miatta elmegyek egy-egy olyan eseményre amire amúgy semmi kedvem nincs, csak hogy legyenek közös élményeink és ne maradjak ki mindenből. Az én nyugis hobbijaim közül ő kb semmit se szeret mert untatják. Persze az első két évben minden hiper-szuper, mert akkor még a hajcsatod is érdekes számára aztán kiütköznek ezek az ellentétek.

Szóval nem tudom mi lesz, sokszor elgondolkodom, hogy egy hasonló beàllítottságú emberrel jobban megértenénk egymást….

Nalunk pont fordítva van. Én vagyok az extovertalt, hatalmas baráti társasággal rendelkező nő, a férjem pedig szöges ellentétem.. Totál zárt, egyetlen barátja van, akivel évente kétszer beszel telefonon.

És láss csodát, mégis 22 éve megvagyunk remekül.

Ebből lesz az hogy hatalmas a szikra, felcsapnak a lángok, aztán meg semmi.

Tudod, mint a csillagszórónál vagy a foszfornál, amikor meggyújtod.

Aztán sötétség. Az ellentétek vonzzák egymást, csak nem hosszútávon.

Én csak a hozzám hasonlóval bírom hosszútávon.