Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Járatok már úgy, hogy a randi partner nem úgy nézett ki a valóságban, mint élőben?
Igen.
1. Kiderült, hogy 10 évvel azelőtti képekkel társkeresőzik, amikor még 30 kilóval könnyebb volt és uszkve 20 foggal többe volt neki. Nem tartott sokáig a randi.
2. Letagadta a magasságát és még nálam is alacsonyabb volt, pedig én se nőttem nagyra a 160 cm-mel.
Mindkettőnek elmondtam az igazat, hogy ezért nem lesz folytatása.
Igen, koverebb volt mint a kepeken, tuti meghizott 1 ev alatt.
Nem lett tobb randi.
Köszönöm.
Sokszor elnézem a nőket, akik amúgy ha szembejönnek velem, nem is úgy néznek ki mint a képeken, és arra szoktam gondolni, hogy micsoda csalódás lehet, egy ilyen nővel találkozni.
Amelyik 20 30 kilóval könnyebbnek tűnik képen, az már nem is nagy csoda :D
1,Kisebb volt a pasi,mint mondta.
2,Alig szólalt meg,itt meg regényeket írt.
Nő vagyok, és volt.
Minden képen napszemüveg volt rajt, élőben pedig nagyon kancsal volt.
Azóta már figyelmesebbb vagyok, és megnézek róla olyan képet is, amin nincs rajt szemüveg.
De ugyanez amit a nők körében látok, ezekkel a filtetekkel. Egy kevés módosítással nincs baj, valamennyi jó ha van rajt, de amikor fel sem lehet ismerni őket, na az csúcs
Még a kezdetekkor volt ilyen. Felülről lőtt szelfik, enyhe szűrő, egész alakos kép nyista.
Alapból nem volt az esetem, de a képek alapján láttam benne fantáziát. Egy kicsit ismerősnek tűnt, de gondoltam, átlagos arc, ilyen nőből elég sok van.
Találkozáskor kiderült, hogy munka kapcsán ismertük egymást látásból. Nem tetszett a nő külsőleg sem, és sajnos nagyon nem egy húron pendültünk.
Itt amúgy még az a jobbik eset, hogy alapból sem volt annyira az eseted.
Na de amikor úgy vannak szerkesztve, hogy amúgy elhinni, hogy úgy néz ki, azért az nem szép dolog :D. Ha találkozok valakivel, megközelítőleg azt az arcot, testet, várom személyesen is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!