Hogy kellene gondolkodnom a párkeresésről, hogy sikeresebb legyek?

Mindig is nehézségeim voltak a pártalálással.

Sosem tudtam csak "csajozni". Mindig túl korrekt akartam lenni, úgy álltam hozzá, hogy csak akkor lépjek be a kapcsolatba, ha a lány kellően tetszik és kellően közel állunk lelkileg. Nagyjából mindig úgy álltam hozzá, hogy akkor éreztem érdemesnek megpróbálni, ha az illető lányt hosszú távra, akár házasságig el tudnám képzelni. Úgy voltam vele, hogy ellenkező esetben csak egy rossz kapcsolat és egy fájdalmas szakítás lesz a vége. Éppen ezért nem tudok "csajozni". Nem látom be, mi értelme van annak, hogy húzzuk egymás idejét, nem is tudnék olyannal járni, beengedni az életembe, akiben nem látom a hosszú távú együttélés lehetőségét.

Na mármost, az sose jött még eddig össze, hogy olyan nőm legyen, amilyenre igazán vágytam. Vagy tökéletes volt lelkileg, de külsőre nem tudtam rá felizgulni, vagy csinos volt, de nem éreztem lelki kötődést és nem tudtunk miről beszélgetni. Egyszerűen nem jön az össze, mint a legtöbb barátomnak, hogy egy "normális", szép arcú, nyitott, értelmes, művelt lányt találjak, aki ideális társ.

Igen, csinos és művelt lányt szeretnék. Szerintem nincs ebben semmi nagyképűség, egyáltalán nem nézek ki én sem rosszul és elég értelmesnek tartom magamat. De képtelen vagyok felkelteni ezeknek a lányoknak a figyelmét; egyszerűen nem tudom, hogy mi kellene ahhoz, hogy olyan lányt találjak, aki mondjuk a Zeneakadémiára jár vagy valamilyen hasonló művészeti vagy intellektuális pályán mozog, komolyan veszi a jövőjét, lehet vele beszélgetni, nyitott a másikra. Egyszerűen szinte kizárólag sérült vagy nem szép lányokat "vonzok be". Tudom, hogy ez most visszatetszőnek hangzik, de egyszerűen azt érzem, hogy én is állok egy szinten, és olyan illene hozzám, aki hozzám hasonló, nem olyan, akivel egyszerűen nem tudom jól érezni magam.