Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan alakítsak ki párkapcsolatot?
A helyzet az, hogy 35 éves vagyok, sosem volt barátnőm, le se feküdtem senkivel. Nem mondom, hogy nem vágytam rá, de valahogy elkerült a dolog. Egyetemen elkerült a dolog (a szakon alig volt lány, a feladat pedig leterhelt), utána pedig a munka volt olyan, hogy nem sok emberrel találkoztam, egy alföldi nem túl kicsi, de nem is nagy városban élek.
Egyre inkább érzem, hogy ez így nem jó nekem.
Egy ideje azért élek társasági életet csak épp korban hozzám nagyjából közel álló lányok pont nincsenek a társaságomban. Vagy fiatalok, akik nagyon vonzóak, de kis túlzással a lányaim lehetnének, az azért nem lenne illő, vagy pedig anyukák, akiknek más az érdeklődésük és jellemzően boldog családban élnek. Sokan kedvelnek, nincs is ezzel gond, csak épp olyanokkal nem taláálkozok akik a társaim lehetnének.
Anyagilag átlagos lehetőségeim vannak, nyugodtan megélek, van egy átlagos életkorú autóm, el szoktam járni barátokkal utazni.
Egyelőre elzárkózom az Internetes társkereséstől, felmerül a kérdés, a való életben milyen lehetőségek vannak? Nálunk a városból nagyon sok kortársam elköltözött, merre induljak, hol ismerkednek a harmincas lányok?
Tudom, hogy nagy hátrányból indulok a tapasztalatlanságom miatt, de nem egy antiszociális ember vagyok, szerintem ha az első lépést meg tudnám tenni, a többinél jó társ lennék. Tudok alkalmazkodni, tudok figyelni másokra, és másokkal együtt élni is, azt mondják jó társaság vagyok.
Mit gondoltok merre induljak el?
Egyedülálló lányok 30 éves korban mi a fontos nektek?
"Hogyan alakítsak ki párkapcsolatot?"
Azt nem te alakítod ki, ahhoz két ember kell.
Hiába akarod te, ha a másik nem.
Írtál egy kisebb regényt, de a külsődről egy szót sem, pedig az lenne a legfontosabb.
30+ éves nők, aki normális és néz ki valahogy az szinte mind elkelt, szóval még ha jól néznél ki sem lenne egyszerű a helyzet.
Hallgattál volna, bölcs maradtál volna 4-eske.
Az ostoba incelezés helyett inkább belátnád, hogy nem véletlen ha valakinek 35 évesen koráig semmi nem jött össze.
"Nem mondom, hogy nem vágytam rá, de valahogy elkerült a dolog."
Ez nem kerüli el csak úgy az embert 15-20 éven keresztül, annak nyomós oka van.
Szar külső és/vagy alapvető szociális készségek hiánya.
Jól van 6-oska, a te posztod alapján úgyis mindegy, 30 felett nincs szép szingli nő amúgy se.
Minden ilyen a “külső a legfontosabb” posztot ignorálj kérdező. Ezek az emberek a neten élték le a fiatalkorukat, azért incelek ma.
#8
Csak a nagyképűség süt le rólad, és a mások feletti alaptalan ítélkezés.
Nem a neten éltem le a fiatalkoromat, és továbbra sem vagyok incel.
Saját döntésemből vagyok egyedülálló, most is lehetne csajom.
Mert neked talán nem a külső a legfontosabb?
Tudnál lenni egy olyan emberrel, akit nem kívánsz, nem tetszik neked?
Aki hozzád érne és a hideg is kirázna (nem jó értelemben)?
Dehogy tudnál.
Csak szerinted aki megmondja az igazat, hogy a vonzalom az első, a vonzalomhoz pedig külső kell, az rögtön incel.
Egy 10/2-es nő lehetsz, aki örül már bárkinek, csak legyen már valaki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!