Van értelme kedvesen és tisztelettudóan bánni a nőkkel, ha ők úgyis a jóképű rosszfiúkra buknak, akik szinte bármit megtehetnek velük?

Már óvodáskortól kezdve úgy vagyunk nevelve, hogy a lányokhoz tapintatosan, gyengéden kell közelednünk, továbbá járjunk a kedvükre, finoman bókoljunk, udvaroljunk nekik, türelmesen figyeljük a jeleiket, semmi esetre se legyünk tolakodóak és akkor előbb-utóbb megtaláljuk a párunkat. A saját tapasztalataim alapján azonban egyre inkább meggyőződöm arról, hogy valójában nem ezen múlik a siker.

Az ismeretségi körömbe tartozik néhány olyan srác, akiknek amióta ismerem őket sosem volt gondjuk a csajozással. Mindegyikük nagyon jóképű, tipikus maszkulin arcvonásokkal (keskeny, mélyen ülő szem, széles állkapocs, markáns áll) rendelkeznek. Alapvetően egyébként normálisak, el lehet velük beszélgetni, nincs gond a modorukkal, viszont volt alkalmam látni őket csajozás közben pár buliban: ilyenkor beképzeltek, fennhéjázóak lesznek, nagyzolnak, fölényeskednek. A nőkkel lekezelőek, szemtelenek, nyomulósak, tánc közben szinte azonnal megy a fogdosás, tapizás és a nők nemhogy nem botránkoznak meg, de egyenes imádják és büszkék arra, hogy kellethetik magukat.

Úgy érzem, hogy gyerekkorom óta hülyére vettek, amikor olyan szövegeket mondtak nekem, hogy "csak add önmagad", "a nőket nem megérteni, hanem csak szeretni kell" és az ehhez hasonló hasznosnak nem igazán mondható tanácsokat, miközben úgy tűnik, valójában a külső a legfontosabb és lényegében ezen múlik, hogy mennyire vagyok vonzó.