Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnám jó irányba terelni az ismerkedést?
Azt tudom hogy tetszek neki, viszont a múltban úgy viselkedtem hogy végül megutált engem. Nem is beszéltünk semmit. Eltelt 4 hónap és közben akármikor ismerkedtem felvetődött az Ő neve, ezt a leendő partner nehezményezte és meg is mondták mindig hogy hagyjuk egymást amég ezen a lányon nem vagyok túl. Egy közös társaság által találkoztunk. Eleinte beszólogatott, majd volt olyan hogy ketten voltunk azt mondta hogy most normális vagyok. Én elnézést kértem mindenért és lazán viselkedtem vele, nem is nyomultam viszont azt megmondtam hogy még mindig tetszik.
Egyébként akkoriban azt mondta, hogy van barátja miután mi már nem ismerkedtünk. Most meg beismerte, hogy nem volt és most sincs. Nyilván azért mondta akkor hogy lekopjak.
Írtam neki messengeren, de csak pár szót váltottunk azt mondta hogy amég normális leszek addig ő is. Nem is nagyon tudom mit írjak neki, de ha van bármi kis esélye akkor szeretnék vele összejönni.
29 F
Mondd ezt akkor, amit a végére írtál.
Hogy örülsz neki, hogy már normálisan tudtok beszélni, és szeretnél összejönni vele. Ha ezt soknak érzed, akkor azt, hogy szeretnél randizni vele.
Szerintem ez már el van b*szv*
Nekem legalábbis az a tapasztalatom, hogy ha egy ismerkedés nyögvenyelősen indul, akkor abból vagy a sok szenvedés ellenére sem lesz kapcsolat, vagy ha lesz, abban nincs sok köszönet, egyik fél részéről sem.
Nem baj, ha nem megy, nem kell erőltetni, senki sem hibás, csak így alakult. Túl kell lépni és nézni a következő után.
Ebben a konkrét esetben garantálom, hogy mivel úgy érzi, te tartozol neki, meg feltételeket szab a kapcsolathoz, pokol lesz mellette az életed. Mindig tojáshéjakon kell járkálnod, hogy jaj most szerinte normális vagyok-e, vagy nem. Az meg sokkal szarabb az egyedüllétnél is, hogy minden gondolatodat figyelned kell ahelyett, hogy hazamenve a párod mellett elengedhetnéd magadat.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!