Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyen külsővel mit lehet tenni, hozzám hasonló vékony barátnőm lehet így, hol és hogyan próbálkozzak?
34 éves vagyok és még nem nagyon volt barátnőm.
Így nézek ki mint itt a 3. kategória. Nem akarok modell lányt de igényes vékony elvárás lenne, hiszen én is igényes vagyok és vékony.
Kérdező igazad van, hozzád hasonló vékony lányoknál lenne esélyed, pl nála:
Amúgy már azért is hülyeség ez az egész skála, mert a 7 és 8 között az a különbség, hogy eltelt kb 5 év, a 8 és 9 között pedig csak annyi, hogy levette a pólóját és van borostája és nem néznek ki jobban vagy rosszabbul.
Másrészt az 6 fölöttiek igazából amiatt néznek ki jobban, mert profi fotós által készült képekről van szó, illetve photoshopolva vannak, szóval nem is az ember hanem a kép kapott pontot.
és végül az 5-ös hiába a európai emberek átlagából készült kép, az eredeti tanulmányba bele írták, hogy a képen az arcvonások átlagolásával keletkezett arc szerepel és így nagyon szabályos, szimmetrikus, hibák nélküli embert ábrázol, ami bőven átlag feletti szintet képvisel.
Mondjuk egyértelmű, hogy valami incel csinálta az egészet, úgyhogy kár volt ennyi energiát belefektetnem a válaszba.
6
Miféle kettős mércéről beszélsz? Ilyen alapon egy kopaszodó nő is legyen ugyanannyira elfogadott és esetenként vonzó, mint a férfi megfelelője. Vagy ilyen esetben nincs baj a "kettős mércével"?
Ez a skála amúgy tényleg szart sem ér. A 7-es és a 8-as kknkrétan mintha ugyanaz az ember lenne csak mondjuk 5-6 év különbséggel. Az 5-ös rengeteg fréfi fotóból lett összeollózva, így túlzottan is szimmetrikus, arányos az arc. Nagyon mesterséges, ilyen nem létezi ka valóságban.
Ha te valóban úgy nézel ki mint a 3-as, akkor viszont felejtsd el az egészet, esélyed nincs.
Manapság elég ha van pár hibája az embernek, még ha nem is tehet róla, akkor is eláshatja magát.
Mondjuk ez a lista is egész érdekes... objektíven a 4-es helyen álló férfi bőven mozoghatna egy vagy két helyen, 2-3 meg kb. egy szinten van, és tőlük azért nem 1 kategóriára van a négyes...
amúgy meg nem gondolnám, hogy a linkelt nő annyival rosszabb, mint a 3-as helyen álló emberke... mert az egy dolog, hogy az adott férfi vékony, de azért arcra sem túl megnyerő (amorfan megnyúlt fej pl... mondjuk egy normálisab frizura sokat segítene rajta). Amúgy sztem hasonló arcú lányoknál simán lenne vékonynál esélye (nem a kisportolt testalkat / bikinimodell jelleggel vékony, hanem a "csak úgy" genetikailag vékony, nem tiptop szuperigényeseknél... mert amúgy nőként a testfelépítésbeli különbségek miatt vékonynak nehezebb lenni... mert pl. a mell is zsírszövet), de tényleg hasonlóaknál, nem a szépeknél és ne a sminkeletlen modell lányokat vegyük átlagnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!