Akiket a külsejük miatt bántottak az iskolában: nektek összejött felnőttkorban párkapcsolat?

Engem pl. csúfoltak a göndör hajam miatt, ez általános iskolában volt. Nagyon sokáig önértékelési zavaraim voltak emiatt, azt hittem, ez csúnya. Időbe telt, mire rájöttem, hogy nem az. Szerintem ezeket az iskolai csúfolásokat nem szabad komolyan venni, feleslegesen okoz stresszt. A gyerekek tudnak gonoszak lenni.. Természetesen lett utána párkapcsolatom, túl kell ezen lépni, és nem mások véleményére adni! Ne hagyd, hogy ez határozza meg az életedet :)

23N

Igen.

Egyrészt rájöttem, hogy valamilyen szinten jogos volt a bántás. Ezt nem úgy értem, hogy pártolom bármilyen módon is a bullyingot és a bodyshaminget, de lássuk be, van az a pont amikor tükörbe kell nézni és reálisan felmérni a helyzetet.

Persze, még ez a felmért helyzet előtt jön egy világgyűlölet fázis, amikor mindenki rossz csak én nem, amikor a plusz súlyt genetikára fogom, és az arcom berendezését nem próbálom meg előnyösen tálalni (értem ez alatt sok esetben a fogszabályzási beavatkozást, ami elképesztő dolgokat tud művelni a fejjel - ebben a témában nagyon benne is vagyok, szívesen adok tanácsot - és értem ezalatt a hajfazont is, meg lányok esetében sminket, férfiak esetében arcsszőrzetet).

Nem mondom, hogy mindig tök jóba vagyok a testemmel. Mert bármennyire is öltözködök előnyösen, mindig lesz egy hajléktalan, alkoholista vagy cigány az utcán aki utánam szól és az éjjeli pillangó nem legszebb szinonímáival dobálózik. Ez tökre vissza tud rántani, és egy perc alatt a csinos nőies külsőből lesz egy szorongó kislány. Viszont ha sikerül egybentartanom magam és leszarni az ilyeneket, akkor elképesztő kisugárzásom tud lenni és hiszem, hogy ezt a szintet ha eléri valaki és testileg egészséges (ápolt, ízléses) akkor bárhogy nézzen ki arcügyileg vagy testalaktilag, ragyogni tud.

Szóval én vallom mind külső, mind belső tekintetében, hogy aki túl tud lépni a traumáin, az nagy változást várhat az élettől minden téren.

Nem.

Nem csak a külsőmön nem volt erőm javítani, cserébe még mentális problémák is jelentkeztek.

Igen. Egyrészt irigységből és éretlenségből bántottak + olyan volt a személyiségem, hogy hiába mutattam magam keménynek, mindenkin megesett a szívem, bármit meg lehetett velem tenni büntetlenül.

Másrészt pedig jó nő lettem, nekem 25-26 évesen kezdődött el a fénykorom.

A páromat is csúfolták, ő visszahúzódó természet, mégis a külsejét csúfolták, pedig azzal semmi probléma nem volt soha a régi képek alapján, most pedig kifejezetten helyes.

Nem szabad az ilyesmit komolyan venni, a felnőttkori dolgokra meg pláne nem szabad kihatnia.

Általános iskolában a súlyom miatt bántottak, szóban és fizikálisan is. Mai napig van, hogy eszembe jut, szoktam róla beszélni. Annyi megmaradt, hogy vannak olyan típusú férfiak, akiktől félek, és az önbizalmam sincs a helyén.

Viszont 19 éves koromban megismerkedtem a volt barátommal, akivel majdnem öt évig együtt voltam, jelenlegi párommal pedig kicsivel több, mint egy éve vagyok együtt.

Egyik fiút sem kerestem, ők találtak meg engem. Egyszerűen csak beszélgettünk,aztán szépen lassan kialakult a kaocsolat. Népszerű sosem voltam, kinézetre is átlagos vagy valamivel átlag alatti vagyok, de szerencsére a személyiségemmel nincs gond.