Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tegnap este sokkoltam a szüleim, pedig csak őszinte voltam velük. Szerintetek nem kellett volna? Vagy jogos a csalódottságuk?

Figyelt kérdés

Budapesten élek és havonta egyszer meglátogatom a vidéken élő szüleim. Így történt ez most is, csak sikerült "hangulatossá" tennem a hétvégét.


Előhozakodtak a barátnő, feleség, család és gyermekvállalással. Már egy ideje voltak erre utaló célzások, de ezúttal konkrétan kérdőre vontak, hogy mégis mikor kezdek el a jövőmmel foglalkozni.


Szó szót követett és kifakadtam. Megmondtam nekik, hogy soha. Letettem erről és elengedtem a párválasztást. Az elképedésből fakadó miértek hallatán közöltem velük, hogy azért mert egy csődtömeg vagyok.


Nem kellek a nőknek. Nem vagyok férfias. Nettó 350 ezres fizetéssel mire fel akarjak gyereket. A szüleim amúgy sem tudnának anyagiak dolgában segíteni. Nem is várom el tőlük. Magyarán kipakoltam, hogy egy toxikus, szerencsétlen, magamba fordult balfék vagyok. Nem haragszom én a nőkre vagy a világra. Nőként én sem választanám magam társként. Inkább tudatosan megkímélem magam a fölösleges köröktől és csalódásoktól.


Apa néma csendben maradt. Anya könnyekben tört ki. Porig rombolhattam bennük egy világot? Másnak hittek? Tényleg önző vagyok amiért ismerem magam és őszintén megvallottam, hogy mit érzek és gondolok? 30/f



2022. márc. 6. 20:22
1 2 3 4 5
 41/48 anonim ***** válasza:
52%
Ugyanolyan hisztis vagy, mint az anyád. Szakadj le róla, ne utánozd és máris jobb lesz. Én nem bírom az ilyen virnyogó anyákat, akik annyira életképtelenek, hogy nem tudják még azt sem elfogadni, ha a gyermekük más, mint ami az ő buta fejében megszületett, hogy lennie kell.
2022. márc. 7. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/48 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem nem azért kerestek telefonon, hogy letoljanak, hanem mert szeretnek..
2022. márc. 7. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/48 A kérdező kommentje:

Időközben velük is beszéltem röviden. Közöltem velük, hogy a magam módján változtatni szeretnék a helyzetemen, csak mellőzzük ezt a témát. Nem haragszom rájuk, szeretem őket.


Szakemberhez fordulok, bár továbbra sem hiszek benne, hogy ettől más fordulatot vesz az életem. Ugyanakkor az esélt megadom a változásra.

2022. márc. 7. 18:18
 44/48 anonim ***** válasza:

Nem haragszol rájuk??!

Csak érdeklődtek, kivetítetted rájuk a flusztrációdat!

2022. márc. 7. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/48 A kérdező kommentje:

Nos...Én voltam ott, én tudom, hogy mi volt. Nem pusztán érdeklődtek, hanem számonkértek. Ismerem a szüleimet. Nagyon feldühítettek és megbántottak, de nem haragszom rájuk. Tudom, hogy csak a javamat akarják, ezért nem haragszom rájuk. Megbeszéltük, hogy ez a téma többé nem merül fel részükről.


Nem vetítettem volna ki semmilyen frusztrációt, ha az ötödik "hagyjuk ezt" jelzésem után befejezték volna a számonkérést.

2022. márc. 7. 18:34
 46/48 anonim ***** válasza:

Én többször elmondtam ezt a szüleimnek, hogy nekem soha nem lesz se barátnőm, se feleségem, se gyerekeim, családom. Sose vettek komolyan, mindig a "boomer" szöveggel jöttek, hogy majd "megtalál" valmi XY nő, aztán "nem lesz választásom". Legalább a te szüleid komolyan vettek, ennek örülhetsz. Egyébként meg semmi közül a dologhoz, ez csak a te döntésed.

Egyébként minden választ figyelmen kívül hagyva, illúziókat fölösleges kergetned. Nem azt mondom, hogy add fel a dolgot, de ráéreztél a lényegre és ha magadnak is beláttad ezeket a dolgokat, akkor 99%-ban igazad van.

Amúgy valószínűleg nem vagy se lúzer, se toxikus, se csődtömeg, csak egyszerűen átlagos. És ez sajnos manapság "halálos ítélet", legalábbis párkapcsolatok terén. Az online társkeresés korában egy átlagos nőnek VÉGTELEN lehetősége van ismerkedni és emiatt az igényeik eszméletlen módon elszállnak. Gondolj bele, egy átlag nő regisztrál pl. Tinderre, és jobbnál jobb pasik (is) jönnek szembe vele. Tehát egy 10-es skálán a 3-astól a 8-9-es férfiig mindenki megtalálható lesz, szóval lesz összehasonlítási alapja. Nyilván az utóbbakat fogja jobbra húzni és nem az átlagos vagy átlag alatti srácokat. Ezek a "top kategóriás" férfiak pedig simán összeállnak 1-2 "menetre" az átlagos csajokkal is, akik viszont ezután nem lesznek hajlandóak esélyt sem adni az átlagos srácoknak és inkább egyedül maradnak vagy nem köteleződnek el hosszú távon átlag srác mellett, remélve, hogy majd egy gazdag, extrém jóképű, nagymenő őket fogja választani.

Ajánlom ezt a csatornát: https://www.youtube.com/c/WheatWaffles

Sok mindent megmagyaráz érthetően a "modern társkereséssel" kapcsolatban.

2022. márc. 8. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/48 anonim ***** válasza:

Jogos a szomorúságuk! Ha a netto 350 ezerrel Magyarországon nem tudsz boldogulni, akkor nagy baj van veled!

Mi netto 150000-ből és a párom 120 ezréből 3 családi házat építettünk, két gyerek felnevelése mellett. Igaz nem nagyvárosban, mert utáltunk volna kutyaólban lakni, számunkra egy pesti lakás azt jelentené. És az is igaz, hogy a három házat a saját kezünkkel építettük, szó szerint, falaztunk, betonoztunk, csempéztünk, vizet, villanyt padlófűtést szereltünk. Nem ittunk, dohányoztunk, kábítószereztünk, nem diszkóztunk. A napi 12-14 óra munka mellett is boldogan szeretetben éltünk.

Ha ez neked 350 ezerből nem megy, az valahol a te hibád, alapjaiban kellene változtatni az életmódodon. Kezdd ott, hogy nem sajnáltatod magad, hanem teszel is valamit!

2022. márc. 12. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/48 anonim ***** válasza:
Mi lett azóta?
2023. ápr. 12. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!